Hirdetés

Őrizetben a „kísérletező” aradi pszichiáter

Huszonnégy órára őrizetbe vette a legfőbb ügyészség a törvénytelen gyógyszerkísérletek elvégzésével gyanúsított aradi pszichiátert, akinek 30 napos előzetes letartóztatását fogják kérni a bukaresti törvényszéken – számolt be szerdán az Agerpres hírügynökség.

2016. június 01., 19:332016. június 01., 19:33

2016. június 01., 20:182016. június 01., 20:18

A gyanúsított Delia Marina Podea, az aradi megyei sürgősségi kórház pszichiátriai osztályának vezetője, a Vasile Goldiş Nyugati Egyetem oktatója, aki az ügyészek szerint csúszópénzt fogadott el olyan személyektől, akik betegnyugdíjba akartak menni, és az összegért cserébe fiktív beutalót kaptak a kórházba. A pácienseknek ugyanakkor – sokszor részletes tájékoztatás nélkül – gyógyszerkísérletben kellett részt venniük, amelynek során a szakorvosnő számos törvénytelenséget követett el, például diagnózist és aláírásokat hamisíttatott, ráadásul az eljárásban való részvételre kényszerítette az általa felügyelt rezidens orvosokat is.

Az ügyészek már kedd délután kihallgatták Delia Marina Podeát, akinél a nap folyamán házkutatást is tartottak, amely után több számítógépet, illetve értékes festményeket is magukkal vittek. A 63 éves szakorvos egyébként 1980 óta az egészségügyi intézmény alkalmazottja – eleinte az azóta a megyei kórházzal összevont városi kórházban dolgozott. A gyanúsított tavaly óta a klinikai tesztekért felelős etikai bizottság elnöke.

A hatóság tájékoztatása szerint az ügyben országszerte ötven pszichiáter szakorvos és rezidens érintett. A Digi24 hírtelevízió úgy tudja, a törvénytelenül elvégzett tesztekben több ezer páciens vehetett részt – sokan tudtukon kívül. A kísérletet állítólag külföldi cégek rendelték meg, amelyek egy tesztért 80 ezer és 150 ezer euró közötti juttatást fizettek. Az érintett vállalkozások más országokban is megbíztak hasonló feladattal szakembereket, egyelőre azonban úgy tűnik, csak Romániában indult nyomozás. Több esetben az orvosok és a megrendelők kommunikációját közvetítők segítették, az ügyészek most ezeket a szolgáltatókat is vizsgálják.

Hasonló kísérleteket egyébként az ország nagyvárosainak legtöbb kórházában rendszeresen végeznek – a kolozsvári megyei sürgősségi kórház egyik illetékese például arról számolt be, hogy náluk 4–5 éve zajlott ilyen teszt, és már megvizsgálták a vonatkozó dokumentumokat és szerződéseket, amelyek kapcsán mindent rendben találtak. Több, a nyomozásban érintett kórház igazgatója a Digi24-nek úgy fogalmazott: fogalma sem volt arról, hogy törvénytelenség folyhat az intézményben.

A Mediafax hírügynökség arról számolt be, hogy az őrizetbe vételt megelőző kedd reggeli nagyszabású házkutatások során a főügyészség az Országos Gyógyszerügynökség (ANM) székhelyén is iratokat foglalt le, ennek az intézménynek kell engedélyeznie a gyógyszerkísérleteket. Anca Crupariu, az ügynökség szóvivője azt nyilatkozta: mindenben együttműködnek a hatósággal, amelynek rendelkezésére bocsátják az összes igényelt dokumentumot. Hozzátette: az engedélyeztetés rendkívül szigorú szabályok szerint zajlik, az ügynökség pedig évente 200–250 tesztet hagy jóvá. Az ügyészségi vizsgálódástól függetlenül kedden a gyógyszerügynökség székhelyén jelen volt a szaktárca ellenőrző testülete is, amely állítólag egy másik ügyben nyomoz.

A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) jelentése nyomán megkezdett nyomozás keretében a főügyészség kedden Bukarestben, Arad, Kolozs, Konstanca és Dolj megyében, valamint öt, egészségügyi szolgáltatást nyújtó cégnél végzett házkutatást, összesen 26 helyszínen, ugyanakkor további 31 – Erdélyben Kolozs, Brassó, Maros, Szeben és Temes megyei – egészségügyi intézményben foglaltak le bizonyítékként szolgáló okiratokat. Az ügyészség csúszópénz adása, illetve elfogadása, magánokirat-hamisítás, valamint hivatali visszaélés gyanújával nyomoz.

Az eset azért is súlyos, mert hozzájárulhat ahhoz, hogy a lakosság egészségi állapotát veszélyeztető készítmények kerüljenek a hazai piacra. Az illegális kísérletet vezető aradi pszichiáter ugyanis a tesztek elvégzése után az orvosságok engedélyezéséhez és kereskedelmi forgalomba helyezéséhez szükséges iratokat adott át az eljárást megrendelő gyógyszergyártóknak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Hirdetés
Hirdetés