Hirdetés

Előzetes letartóztatásban Boné Ferenc, sajtóinformációk szerint beismerte Molnár Beáta meggyilkolását

Boné Ferencet hajnalban szállították Kolozsvárra, és több mint 5 órán keresztül tartott a kihallgatása •  Fotó: Képernyőmentés

Boné Ferencet hajnalban szállították Kolozsvárra, és több mint 5 órán keresztül tartott a kihallgatása

Fotó: Képernyőmentés

FRISSÍTVE – Csaknem ötórás kihallgatást követően pénteken 24 órára őrizetbe vette a Kolozs megyei törvényszéki ügyészség Boné Ferencet Molnár Beáta meggyilkolásának ügyében. A volt egyetemi oktatót emberöléssel gyanúsítják.

Krónika

2022. május 27., 11:232022. május 27., 11:23

2022. május 27., 16:032022. május 27., 16:03

Frissítés

A nyomozó hatóság kezdeményezte Boné Ferenc 30 napos előzetes letartóztatásba helyezését. Ezt pénteken délután jóváhagyta a törvényszék. A Kolozs megyei rendőr-főkapitányság pénteken délután megerősítette, hogy lakossági segítséggel, a 112-es segélyhívószámra érkezett bejelentésnek köszönhetően bukkantak a férfi nyomára csütörtökön késő este Nagyváradon. A rendőrség hangsúlyozta, hogy Bihar megyei kollégáik a nyomozásnak, illetve a jelentős médiavisszhangnak köszönhetően fogták el a gyanúsítottat Váradon, egy elhagyatott tehervagonban.

Amint arról beszámoltunk, a barátnője meggyilkolásával gyanúsított Boné Ferencet csütörtök este Nagyváradon fogták el a rendőrök – a várad-velencei vasúti állomás körül, egy használaton kívüli tehervagonban rejtőzködött –, az éjszaka folyamán kommandósok kíséretében Kolozsvárra szállították, ahol a törvényszéki ügyészségen hajnali 5 óra körül elkezdődött a kihallgatása.

Hirdetés

Sajtóhírek szerint Boné Ferenc a kolozsvári ügyészségi kihallgatáson beismerte, hogy ő ölte meg a 30 éves Molnár Beátát, és részletesen elmondta, miként történt a bűncselekmény.

Frissítés

Lakossági bejelentés nyomán találták meg Boné Ferencet Nagyváradon – közölte az Ebihoreanul hírportál. Eszerint egy váradi lakos – aki korábban értesült a gyanúsított körözéséről – csütörtökön este egy, a velencei városrészben található vegyesbolt parkolójában észrevette a keresett gépkocsit, melynek csak a hátsó részén volt rendszámtábla. A lakos azonnal értesítette a rendőrséget. Egyébként Boné betért vásárolni az ábécébe, ezt a kereskedelmi egység kamerái rögzítették – derül ki az Ebihoreanul cikkében közölt felvételből.

Az Observatornews.ro a nyomozáshoz közel álló forrásokra hivatkozva azt írja, a férfi beismerte tettét. Ezt a törvényszéki ügyészség hivatalosan nem erősítette meg, a nyomozó hatóság pénteken délután kibocsátott közleményében nem szerepel erre való utalás. Sajtóinformációk szerint Boné azt mondta, nem jellemző rá a hasonló fellépés, nem érti, hogyan történhetett meg, nem számolt cselekedete következményeivel. Ennek viszont ellentmond, hogy erőszakos ember hírében állt, tavaly éppen a korábbi barátnője súlyos bántalmazása miatt kapott több mint egy év felfüggesztett szabadságvesztést.

A kihallgatás során állítólag azt vallotta, hogy nagyon szerette Molnár Beátát, és féltékeny volt arra, hogy a nőnek aktív társadalmi élete volt, számos projektben vállalt szerepet.

Szombaton együtt utaztak el az Erdélyi-szigethegységbe, ám a nő jelezte, hogy szeretne hazamenni, a férfi viszont azért, hogy maga mellett tarthassa, erősen megszorította a nyakát. „A szorítás viszont túl erős volt, a nő pedig életét vesztette” – idézi a portál Boné állítólagos vallomását.

Frissítés

A Ziardecluj.ro forrásai szerint a gyanúsított azt is elmondta az ügyészeknek: tudatában volt annak, hogy pszichés problémákkal küszködik. Ezt azzal magyarázta, hogy a két évvel ezelőtti bántalmazásos esete után baráti köre kizárta, szorongásait pedig fokozták a pandémia miatti korlátozások is. Miközben „súlyos depresszióval” küzdött, hónapokkal ezelőtt megismerkedett Molnár Beátával, aki közben teljes társadalmi életet folytathatott, barátokkal találkozott, eseményekre járt, ez pedig irigységet váltott ki Bonéból. (Ezen állításnak részben ellentmond, hogy lapunk információi szerint a gyanúsított az elmúlt időszakban kezdett visszatérni a társasági életbe, többször látták Kolozsvár népszerű szórakozóhelyein, asztaltársaságokban helyet foglalva.)

Boné állítólagos vallomása szerint szombati havasrekettyei kirándulásukon minden rendben ment, mígnem azt mondta a lánynak, hogy csak vele maradjon örökre. Beáta ezt hallván arra kérte, vigye vissza Kolozsvárra a barátaihoz, ám Boné ekkor nyakon ragadta, és addig szorongatta, amíg azt hitte, elájult. Ekkor a gyanúsított – állítólagos vallomása szerint – gépkocsija anyósülésére helyezte a lányt, és Kolozsvárra indult. Csak akkor fogta fel, hogy az áldozat meghalt, amikor teste ellilult, kihűlt.

A Ziardecluj.ro forrásai szerint Boné ekkor kezdte kidolgozni menekülési tervét. Kikapcsolta Beáta telefonját, a sajátját pedig kolozsvári lakásán hagyta, hogy ne tudják beazonosítani, hol van, majd Nagyvárad felé vette az irányt. a Bihar megyei Báródsomos és Nagybáród között megszabadult a holttesttől egy elhagyatott benzinkútnál; Élesden megállt, majd tovább autózott, Váradon pedig egy használaton kívüli tehervagonban rejtőzött el.

Boné azt vallotta az ügyészeknek, hogy szerette Beátát, nem tudja megmagyarázni tettét, és pszichológiai segítséget kért – közölte a Ziardecluj.ro.

Frissítés

A Kolozs megyei törvényszéki ügyészség pénteken kora délután tájékoztatott a hivatalos fejleményekről. Eszerint a bűnvádi eljárás során alapossá vált a gyanú, hogy a vádlott május 21-22-én, miközben a megye több hegyvidéki települését bejárta AR 51 LAC rendszámú gépkocsijával, fizikailag bántalmazta az áldozatot, aki belehalt sérüléseibe. A törvényszéki orvosok előzetes jelentése szerint az áldozat erőszakos halált halt – közölte a nyomozó hatóság. Tette elkövetése után a vádlott Kolozsvárra autózott, majd később Nagyvárad felé vette az irányt az áldozat holttestével, amelyet május 22-én reggel a Bihar megyei Báródsomos és Nagybáród közötti területre szállított gépkocsijával, és egy elhagyatott benzinkút közelében megszabadult tőle. Az ügyészség megerősítette, hogy a pénteki nap folyamán kezdeményezik a vádlott 30 napos előzetes letartóztatását.

korábban írtuk

FRISSÍTVE – Elfogta a rendőrség a gyilkossággal gyanúsított Boné Ferencet, tehervagonban bujkált
FRISSÍTVE – Elfogta a rendőrség a gyilkossággal gyanúsított Boné Ferencet, tehervagonban bujkált

Sikerült elfognia a rendőrségnek a Molnár Beáta megölésével gyanúsított, büntetett előéletű Boné Ferencet – közölte csütörtökön este több román portál.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 13., szombat

„Eddig eredménytelen volt a megújulási szándék”. Közleményt adott ki sajtója átszervezéséről a katolikus kiadó

Közleményt adott ki szombaton a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség és a Verbum Egyesület az egyesület átszervezési folyamatáról.

„Eddig eredménytelen volt a megújulási szándék”. Közleményt adott ki sajtója átszervezéséről a katolikus kiadó
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Elkezdték építeni az Erdélyből induló autópályán a harmadik alagutat

Elkezdődtek a harmadik alagút munkálatai a Nagyszebent Pitești-tel összekötő autópálya Bojca (Boița) és Cornetu közötti szakaszán - adta hírül szombaton a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR) vezérigazgatója.

Elkezdték építeni az Erdélyből induló autópályán a harmadik alagutat
2026. június 13., szombat

Leomlott egy középkori erdélyi erődtemplom falának egy szakasza, a látogatásokat felfüggesztették

A Szeben megyei Muzsna (Moșna) erődtemplomának kerítőfalából egy szakasz leomlott szombatra virradóra – közölte a kulturális minisztérium.

Leomlott egy középkori erdélyi erődtemplom falának egy szakasza, a látogatásokat felfüggesztették
2026. június 13., szombat

Temesvári robbanás: nem gázszivárgás, hanem egy elektromos roller okozhatta a tüzet

Egy elektromos roller okozhatta azt a robbanást és tüzet, amely szombat kora reggel egy temesvári tömbház földszinti lakásában történt. A temesvári balesetben három személy könnyebben megsérült, az épületből 43 lakót kellett kimenekíteni.

Temesvári robbanás: nem gázszivárgás, hanem egy elektromos roller okozhatta a tüzet
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Meneszti kiadványai újságíróit a katolikus egyház, méltánytalan bánásmódra panaszkodik a MÚRE

Nyomtatott és online kiadványainak valamennyi munkatársától megválik a római katolikus egyház, amely átszervezéssel magyarázza a döntést. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) méltánytalannak tartja az újságírókkal szembeni bánásmódot.

Meneszti kiadványai újságíróit a katolikus egyház, méltánytalan bánásmódra panaszkodik a MÚRE
2026. június 12., péntek

Kopogtatott az Európai Ügyészség, lemondott a prefektus

Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség.

Kopogtatott az Európai Ügyészség, lemondott a prefektus
2026. június 12., péntek

Mikor csónakázhatunk a kalotaszentkirályi tavon?

Nagykalota és Kalotaszentkirály között kirajzolódtak a Kalota-patakon épülő víztározónak a körvonalai. A gátnak elsősorban árvízvédelmi szerepe lesz, de a majdani víztükör turisztikai vonzerejére is számítanak Kalotaszentkirályon.

Mikor csónakázhatunk a kalotaszentkirályi tavon?
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Ballagás mindenáron: limuzin, fotócsomagok és több ezer lejes kiadások. Hol a határ ünneplés és túlzott költekezés között?

Fotócsomagok, bankettek, ajándékok, limuzin és olykor korlátlan italfogyasztás is növelheti a végzős év költségeit, amelyek egyes családoknál több ezer lejre rúgnak. Kolozs megyei szülőket és pedagógust kérdeztünk a költekezés határairól.

Ballagás mindenáron: limuzin, fotócsomagok és több ezer lejes kiadások. Hol a határ ünneplés és túlzott költekezés között?
2026. június 11., csütörtök

Sok fiatal román történész bizonyos kérdésekben közelebb áll a magyar értelmezésekhez

Mintegy fél évszázada biztosít fórumot a román és magyar történészek szakmai párbeszédének a Román–Magyar Történész Vegyes Bizottság. A testület XXVII. ülését Déván rendezték meg, Nagy Levente magyar társelnök nyilatkozott az eseményről a Krónikának.

Sok fiatal román történész bizonyos kérdésekben közelebb áll a magyar értelmezésekhez
2026. június 11., csütörtök

Így érinti a Tomac-kormány borítékolható bukása a Batthyáneum felújításának meghiúsulását

Még be sem mutatta miniszterjelöltjeinek listáját, a kormányalakítással megbízott Eugen Tomac máris elveszítette egyik kiszemeltjét. Adrian Papahagi kolozsvári bölcsész bejelentette: nem kívánja irányítani a kulturális tárcát a kormányban.

Így érinti a Tomac-kormány borítékolható bukása a Batthyáneum felújításának meghiúsulását
Hirdetés
Hirdetés