
Ismét Erdélyben. Orbán Viktor tizenhat év után immár nem miniszterelnökként érkezett Tusnádfürdőre
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Megérkezett Erdélybe Orbán Viktor volt miniszterelnök, aki szombaton megtartja szokás szerinti előadását a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (avagy Tusványos) színpadán.
2026. július 24., 09:022026. július 24., 09:02
Orbán Viktor a közösségi oldalára feltett videóban dokumentálta repülőútját, majd megérkezését.
A videón látható, ahogy a repülőtér termináljában többen közös fényképet kérnek vele, illetve
Ezzel arra utaltak, hogy a Tusványosnak otthont adó Tusnádfürdőn korábban gyakoriak voltak a medvék, ugyanakkor mostanra sikerült visszaszorítani a medvelátogatások számát.
A Fidesz elnöke a kérdésre poénnal válaszolt, mondván: nincs szüksége medvesprayre, mivel más módszert használ.
– mondta.
Arra a kérdére, hogy találkozott-e már Erdélyben medvével, igennel válaszolt.
„Persze. Szerintem itt már lassan mindenki találkozott” – mondta.
A videóban a Tusnádfürdőre vezető út is látható, valamint az, hogy úti céljáná pálinkával fogadták Orbán Viktort, és egy hagyományőrző huszár köszöntötte.

Veled teljes mottóval, az Ismerős Arcok és az Edda Művek kedd esti koncertjével, illetve a szerda délelőtti hivatalos megnyitóval elrajtolt a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor.
Újabb lakhatási és felzárkóztatási programmal segítenék a Kolozsvár melletti nyomortelepeken, mélyszegénységben élő családokat. A kezdeményezés kapcsán többen is kifogásolták, hogy a kedvezményezettek a város különböző lakónegyedeibe költözhetnek.
Az eurózónához csatlakozás esélyt teremthet, de önmagában nem biztosít garanciát a jólét növekedésére – hangoztatta Banai Péter Benő, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke csütörtökön Tusnádfürdőn.
Több mint 70 százalékos előrehaladás tapasztalható a korszerűsítési és villamosítási munkálatok terén a Kolozsvárt Nagyváraddal összekötő vasútvonal Kolozs megyei szakaszai közül kettőn, a harmadikon azonban jelentős a lemaradás.
Két rablással gyanúsított férfi került rekordidő alatt rendőrkézre, miután szerda hajnalban kiraboltak egy nagyváradi férfit a város egyik nonstop üzlete előtt.
Az Európai Bizottság közbelépését, és többek között a Nagyvárdnak járó európai uniós források befagyasztását kéri több civil szervezet egy, a uniós testületnek címzett levélben, miután a város önkormányzata idén sem engedélyezi a Pride-felvonulást.
Az uniós szabályozás, a közösségi akarat, valamint a többségi hozzáállás fontosságát emelték ki a résztvevők csütörtökön a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Kárpát-medencei magyar autonómiatörekvésekről rendezett pódiumbeszélgetésén.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia több megyéjére és Bukarestre.
Egyedülálló, úttörőnek számító kezdeményezés a templomok éjszakája Kolozsváron: hat felekezet 18 istenháza nyitja meg tereit az érdeklődők előtt július 25-én.
A Bihar megyei közrendvédelmi rendőrökből és magyar rendőrökből álló vegyes járőrök a nyári idényben a Bihar–Hajdú-Bihar Eurorégió turisztikai térségeiben teljesítenek szolgálatot, hogy a lakosság és a turisták biztonságát szolgálják.
Múzeummá és kulturális központtá alakítják az 1908-ban Aradon alapított első magyar autógyár, a Magyar Automobil Részvénytársaság Arad (MARTA) egykori székhelyét.
szóljon hozzá!