Hirdetés

Önállósul a Babeş–Bolyai magyar oktatása

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Önálló, a román megfelelőivel egyenlő státusú és hatáskörű intézetekbe szerveződik a magyar tagozat a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen. Az intézetek a tanszékek helyét veszik át, ezek ugyanis az új oktatási törvény értelmében megszűnnek.

Kiss Előd-Gergely

2011. június 17., 08:122011. június 17., 08:12

Az intézet nagyobb, erősebb egység lesz, mint a tanszék volt, és nemcsak az oktatást szervezheti meg önállóan, hanem önállóan gazdálkodhat, és részben saját kutatáspolitikája is lehet – áll többek közt a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatának szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. „Most először fordul elő, hogy a BBTE-n egy magyar szervezeti egység egyenrangú a románnal, eddig a magyar tanszékek a román tanszékek alárendeltségébe tartoztak” – mondta a Krónikának Magyari Tivadar, a BBTE rektorhelyettese. A magyar tagozat vezetője szerint a felsőoktatási intézmény átszervezése várhatóan télen fejeződik majd be, a tanszékeket váltó intézeteket igazgatók vezetik majd.  Egy karon általában két román, egy magyar, esetleg egy német intézet alakul.

Magyari Tivadar emlékeztetett: a magyar nyelvű oktatás önállósodásához hároméves belső magyar–román, sőt gyakran magyar–magyar egyezkedés, sokszor huzavona vezetett. A rektorhelyettes szerint az egyetem mostani átszervezésének kedvez az új tanügyi törvény, ugyanakkor úgy véli, a jogszabály nem elég egyértelmű, sok értelmezési lehetőséget nyújt. Mint elmondta, az egyes karokon a magyar oktatók maguk döntöttek arról, hogy mikortól hány intézetet hoznak létre. Ezzel együtt a magyar rektorhelyettes nem elégedett maradéktalanul.

„Csak visszafogottan vagyok optimista. Részben azért, mert még nem tisztázódtak az intézetek költségvetési-gazdálkodási vonzatai. Másrészt az egyetemet a – régóta változatlan – vezetőség szétszórt intézetté fejlesztette, amelyben a magyar tagozat is felaprózódott. Változatlan gazdasági, finanszírozási körülmények között az új magyar intézetek – a németekről nem is beszélve – nehezen fognak boldogulni” – jelentette ki csütörtökön Magyari Tivadar. Hozzáfűzte: fél évszázad után először van lehetősége a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar részének arra, hogy egyenlő státusú intézményes keretei legyenek. A magyar tagozat vezetője szerint ugyanakkor lassan és túlságosan elnagyolva halad az egyetemi charta módosítása, amely a BBTE működésének alapelveit szabályozza, illetve további elégedetlenségre ad okot, hogy a biológia tanszéken a románok gáncsoskodása miatt még nem jött létre az önálló magyar tagozati intézet.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
Hirdetés