Fotó: A szerző felvétele
2007. május 22., 00:002007. május 22., 00:00
„A város legszebb épülete a város szégyene lesz” – kesereg Laczkó György igazgató, miközben figyelmezteti a húszméteres magasságban dolgozó szakembereket: „Vigyázzanak a díszkerámiákra, nehogy leesennek helyezzék biztonságba a padláson.”
A három év híján százéves épületet 2004-ben kapta vissza a gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye. Akkor megyei első volt a gimnázium a világbanki kölcsönből felújítandó iskolaépületek listáján. A visszaszolgáltatással azonban elesett ettől a lehetőségtől, és sem a helyi önkormányzattól, sem az oktatási minisztériumtól nem kaphatnak pénzt az 5–6 millió lejes felújításra. A tatarozási munkálatok ellenértékét a vonatkozó törvények értelmében az egyháznak kellene állnia. Azonban a római katolikus egyház nem tudja ezt fedezni. Lehetséges anyagi forrást jelenthetne számukra az 2006/1884-es kormányhatározat. A visszaszolgáltatott ingatlanokban működő iskolákért a helyi önkormányzatok bért fizetnek, a rendelet pedig ennek értékét négyzetméterenként hét banira emelte. Így a gimnáziumért a korábbi 60 ezer lejes évi bér helyett 2 millió lejt kellene fizetnie az önkormányzatnak. Erre azonban a helyi tanácsnak nincs megfelelő anyagi háttere. A bérleti díjak emeléséről még folynak a tárgyalások. „Az állam 50 évig használta, lelakta az épületeket, tehát a felújítás költségeit is állnia kell. Ehhez azonban hosszú távú bérleti szerződést kell kötnie az egyháznak, a tanfelügyelőségnek és a városnak, és akkor a központi költségvetésből igényelhető pénz a felújításra” – állítja Szász Jenő polgármester. A Katolikus Státus azonban ezt újabb államosításként értékeli, és elutasítja a hosszú távú bérleti szerződéseket.
K. Cs.
Egyház-önkormányzat vita Erdély-szerte
A gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye a csíkszeredai Márton Áron, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes, valamint a marosvásárhelyi Unirea, a valamikori II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium épületét is viszszakapta. Csíkszereda önkormányzata évi 150 ezer lejt fizet bérként, az új díjszabások szerint viszont 890 ezer lejt kellene fizetnie. Kézdivásárhelyen a visszaszolgáltatás előtt sikerült világbanki kölcsönből felújítani a Nagy Mózes Gimnázium épületét, ezért ott eddig nem fizetett bért az önkormányzat. Az egyház viszont itt is bért szeretne kapni az épületért. A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal tavalyig pereskedett az Unirea épületének tulajdonjogáért, ezért nem fizetett bért. A katolikus egyház pert nyert, és az idéntől itt is bért fizet a város az épületért.
A romániai lakosság a tavaly novemberi választások óta különösen érzékeny arra, hogyan formálódik a közbeszéd, és miként születnek a narratívák.
Súlyos közúti baleset történt Brassó és Barcaföldvár között a DN 13-as főúton: egy 65 éves férfi életét vesztette, egy személy súlyosan megsérült.
Lemondott az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöki tisztségéről Kirsch Gábor Ferenc, döntését a szervezet tisztújításához kapcsolódó, az elnöki posztra jelentkezett Toró Tamás körül kialakult botránnyal indokolta.
Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.
A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.
Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.
Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.
152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.
Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.
A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.