2011. január 24., 14:542011. január 24., 14:54
Két nappal a jelöltségek regisztrációjának határideje előtt Olosz Gergely volt az első, az RMDSZ elnöki tisztségére pályázó politikus, aki a szövetség ügyvezető elnökségén benyújtotta a szükséges dokumentumokat.
Olosz Gergelyt az RMDSZ egyetlen területi szervezete, a Máramaros megyei támogatja az elnöki tisztség megszerzésében. Szintén egy szervezet, a Kolozs megyei RMDSZ támogatását élvezi Eckstein-Kovács Péter, míg az erdélyi területi szervezetek zöme Kelemen Hunor mellett foglalt állást.
A Máramarosi RMDSZ pénteken döntött Olosz Gergely támogatása mellett. Az RMDSZ alapszabálya szerint a szövetség elnöki tisztségére pályázó személynek meg kell szereznie legalább egy területi szervezet támogatását, vagy össze kell gyűjtenie legalább ezer RMDSZ-tag aláírását.
Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter kedden nyújtja be jelöltségét Kolozsváron, az ügyvezető elnökségen.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.