
Fotó: Facebook/Román Határrendőrség
A karantén ellen tiltakozó, Olaszországból hazatérő román állampolgárok miatt mozgósítani kellett a román rendőrséget és csendőrséget a magyar–román határ több átkelőjén – közölték kedd este romániai hírforrások.
Az Agerpres hírügynökség jelentése szerint a Kiszombor-Nagycsanád határátkelőhelyen 12 román állampolgár próbált három olasz rendszámú gépkocsival belépni kedd délután Romániába. A mindegyikükkel kitöltetett nyilatkozatba azt írták, hogy az olaszországi Torinóból jönnek, de amikor megtudták, hogy 14 napra karanténba kell vonulniuk, megváltoztatták a nyilatkozatukat, és azt közölték, hogy Németországból érkeztek.
A határrendészeknek a rendőrség és csendőrség segítségét kellett kérniük a helyzet lecsillapítására. Hasonló helyzetről számolt be a Digi 24 hírtelevízió is a Csanádpalota-Nagylak autópálya-határátkelőtől. A hírtelevíziónak az Arad megyei egészségügyi igazgatóság vezetője mondta el, hogy 23, Olaszországból érkező román állampolgár nem akarta elfogadni, hogy karanténba kell vonulnia. Őket is a csendőrség és a rendőrség segítségével tudták csak lecsillapítani. Ők később a karanténbeli körülmények ellen is lázadtak, ezért a hatóságok átvitték őket egy másik, orvosi vesztegzárra kijelölt épületbe.
A SpecialArad.ro helyi portál arról számolt be, hogy Olaszországból visszatérő románok egy csoportja elbarikádozta magát Nadab faluban, a karanténra kijelölt épületben, így a hatóságok nem tudják onnan kiemelni azt a férfit, akinek kedd este pozitív lett a koronavírus-tesztje. A hírtelevíziók arról számoltak be, hogy sok hazatérő román megpróbálja kijátszani az óvintézkedéseket. Olyanok is voltak, akik komppal áthajóztak Görögországba, és Görögországon, Bulgárián keresztül próbáltak hazajutni országukba, a határnál pedig azt nyilatkozták, hogy Görögországból jönnek.
Matei Filip Ionuţ, az Arad megyei határrendészet szóvivője kedden este az Agerpresnek elmondta, az elmúlt 24 óra leforgása alatt 11 ezren léptek be az országba a nagylaki határátkelőnél; ez a szám alacsonyabb az év ezen időszakában megszokotthoz képest. A sorok azonban amiatt alakultak ki, hogy a várakozási idő 40-50 percre nőtt, mivel a belépőknek nyilatkozatot kell kitölteniük arról, hogy honnan jönnek, és meg kell jelölniük az úticéljukat is. A szóvivő közölte, hogy a Nadabon kialakított karanténból végül elszállították a koronavírussal diagnosztizált személyt a temesvári járványkórházba.
A hatóságok napok óta arra kérik az Olaszországban élő románokat, hogy ne induljanak haza, hiszen fennáll a veszélye, hogy épp az itthoni szeretteiket fertőzik meg koronavírussal. Hétfőn este pedig elrendelték, hogy minden, Olaszországból hazatérőt 14 napra karanténba kell helyezni. A bukaresti kormány képviselői szerint jogi következményei lesznek, ha valaki hamis nyilatkozatot ad arról, hogy honnan jön.
Románia számára az jelenti a legnagyobb egészségügyi kockázatot, hogy mintegy 1,2 millió román állampolgár él és dolgozik a koronavírus által legjobban sújtott Olaszországban, több százezer éppen azokban a tartományokban, amelyek a fertőzés gócpontjainak számítanak. Kedd estére 29-re emelkedett a romániai koronavírus-fertőzések száma. A keddi napon 12 új esetet regisztráltak, többségüket Bukarestben.
Hargita megye hivatalosan is Románia első zöld desztinációja – adta hírül szerdán a székelyföldi megye önkormányzatának sajtóosztálya. A Krónikához eljuttatott közlemény úgy fogalmaz: ez újabb fontos mérföldkő a fenntartható turizmus útján.
Ötszáz lej első látásra komoly segítségnek tűnik az iskolakezdéshez, ám a hazai árak alapján legfeljebb az alapvető tanszerekre és egy olcsóbb iskolatáskára lehet elég.
Megalakulásának 80. és önállósodásának 50. évfordulóját ünnepelte a
Marosvásárhely-Felsővárosi Református Egyházközség. Az immár évek óta hagyományos Felsővárosi Napok idei mottója: „Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr.”
A jövő évi érettségi kompetenciavizsgáit április 12-23. között tartják – jelentette be kedden az oktatási minisztérium.
Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.
Marosvásárhely felkerült az európai szecessziós városok térképére – jelentette be kedden a Maros Megyei Tanács által létrehozott Visit Maros Egyesület.
Megközelítette az 1500 kilométert a romániai gyorsforgalmi úthálózat hossza, miután hétfőn délután átadták az A7-es moldvai autópálya legújabb, Adjud és Bákó közötti, 47,10 kilométeres szakaszát.
Nem mindennapi eseménynek lehettek szemtanúi a Szatmár megyei Vámfalu lakosai: láthatták, amint az alpolgármester egy robogón „végigszáguld” a településen, kezében egy tüzérségi lövedékkel.
Romgaz a következő napokban ténylegesen aláírja az Azomureș vegyipari kombinát átvételéről szóló szerződést, miután pénteken sikeresen lezárult az összes kötelező jóváhagyási eljárás.
Brassó az első város, amely csatlakozik a Lift az életért elnevezésű projekthez, amelynek célja, hogy a négyemeletes panelházakban is szereljenek be liftet, megkönnyítve ezáltal az ott lakók életét.
szóljon hozzá!