Hirdetés

Októbertől 25 százalékos béremelés az egészségügyben

Huszonöt százalékkal emelik október elsejétől az egészségügyi ágazatban dolgozók bérét – jelentette be kedden Victor Ponta miniszterelnök. Az intézkedés közel 200 ezer alkalmazottat érint, a pluszterhet pedig az elektronikus egészségügyi kártya kötelezővé tétele nyomán megtakarított összegből fedeznék.

2015. augusztus 18., 17:362015. augusztus 18., 17:36

2015. augusztus 18., 19:562015. augusztus 18., 19:56

Huszonöt százalékkal emelik október elsejétől az egészségügyi ágazatban dolgozók bérét – jelentette be kedden Victor Ponta miniszterelnök hangsúlyozva, hogy az intézkedés nemcsak az orvosokra, hanem mindegyik alkalmazottra érvényes lesz. Rámutatott: az erre vonatkozó sürgősségi rendeletet a kormány már jövő heti ülésén elfogadja.

Az alkalmazottakat tömörítő szakszervezetek hétfőn és kedden is tárgyaltak a kabinet képviselővel, a megbeszélésen Victor Ponta miniszterelnök mellett Nicolae Bănicioiu egészségügyi, Eugen Teodorovici pénzügy-, valamint Rovana Plumb munkaügyi miniszter is részt vett.

A keddi egyeztetés után Victor Ponta elmondta: több mint 181 ezer, a szaktárca és a helyi önkormányzatok hatáskörébe tartozó intézmény alkalmazottjának juttatása növekszik, a döntés emellett további 13 ezer személyt is érint, akik a saját egészségügyi hálózattal rendelkező minisztériumoknál dolgoznak. Mindez évi 1,7 milliárd lejes pluszterhet jelent az állami büdzsének, emiatt októberben költségvetés-kiigazítást kell végrehajtaniuk.

Az idei pluszköltségek egy részét ugyanakkor abból a – Ponta szerint mintegy 90 millió lejes – összegből fedezik, amelyet az elektronikus egészségügyi kártya kötelezővé tétele nyomán sikerült megtakarítani. A kormányfő arról is beszámolt, hogy a közeljövőben a parlament is elfogad egy rendeletet, amelynek nyomán jövő évben újabb 25 százalékos béremelést adnak, 2017-re pedig a mostani értékhez képest megkétszerezik az egészségügyben dolgozók fizetését.

„Nem vagyok naiv, tudom, hogy még sok időbe telik, amíg ötezer eurós fizetést tudunk adni az orvosoknak, mint más országokban, de egy ilyen projekttel mindenki reménykedhet abban, hogy az egészségügyi rendszernek van jövője” – fogalmazott a miniszterelnök.

Sajtótájékoztatóján Victor Ponta a hálapénz elfogadásának betiltására is kitért, amely az elmúlt hetekben nagy felháborodást okozott az orvostársadalom körében. Mint rámutatott: az igazságügyi minisztérium az egészségügyi alkalmazottak képviselőivel közösen olyan törvénytervezeten – „és nem sürgősségi rendeleten” – dolgozik, amely alapján ismét törvényessé válik „az orvosoknak, asszisztenseknek stb. adott pluszhozzájárulás”, de ehhez három feltételnek kell teljesülnie.

„A hozzájárulást nem szabályozhatja az orvos, az összeget a vizsgálat, kezelés után lehet csak elfogadni, az alkalmazottnak pedig be kell jelentenie a támogatást, azaz adót kell fizetnie utána. Amennyiben mind a három feltétel teljesül, az alkalmazottat nem terheli büntetőjogi felelősség” – fogalmazott a kormányfő. Ponta elmondása szerint a tervezetet már jövő héten elküldhetik a parlament két háza jogi bizottságának.

A sajtótájékoztatón Nicolae Bănicioiu egészségügyi miniszter is felszólalt, nagyjából megismételve a miniszterelnök által elmondottakat. „Egyedülálló döntést hoztunk, amelyet mindegyik politikai pártnak támogatnia kell. A szükséges pluszösszeget az elektronikus egészségügyi kártya kötelezővé tétele és a gyógyszerek árának csökkentése nyomán megtakarított összegből fedezzük” – fogalmazott a tárcavezető.

A kormány döntését elsőként a Spiru Haret tanügyi szakszervezet üdvözölte, amely közleményben jelezte, hogy reményeik szerint „hamarosan az oktatási rendszer alkalmazottjai is hasonló bánásmódban részesülnek”.

Az érdekvédelmi szervezet arra is kitért, hogy „az elmúlt időszakban végrehajtott, egyes közalkalmazotti kategóriáknak kedvező, másokat viszont hátrányosan érintő béremelés komoly elégedetlenséget váltott ki a tanügyi alkalmazottak körében, akik az új tanévet általános sztrájk kirobbantásával is kezdhetik”. Marius Ovidiu Nistor szakszervezeti elnök hangsúlyozta: a kormánytagok rendszeresen hangoztatják, hogy prioritást jelent az egészségügy és a tanügy, de az ígéreteknek egyelőre csak felét tartották be.

Marius Sepi, a Sanitas egészségügyi érdekvédelmi szervezet elnöke kedden még a kormányzati tárgyalások megkezdése előtt nyilatkozott a sajtónak. Arra a kérdésre, hogy elégedettek lennének-e a 25 százalékos béremeléssel, elmondta: „első körben fenntartható intézkedés lenne”.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
Hirdetés