Nemcsak a megyei munkaügyi igazgatóság nyilvántartásában levő munkanélküliek vettek részt a számukra egyébként is kötelező állásbörze-látogatáson, hanem az új munkalehetőséget kereső, alkalmazásban álló személyeket is vonzotta az esemény. „Remélem, az igazgatónk nem tudja meg, hogy cégünk alkalmazottjainak több mint nyolcvan százaléka készítette el az önéletrajzát” – árulta el egy férfi, aki érdeklődni jött a börzére.
A Nokia hirdette börzére a karrierlehetőség és az átlagnál nagyobb jövedelem reménye csalogatta a munkakeresőket. A cég az első körben mindöszsze száz felsőfokú, 400 középfokú végzettségű személyt alkalmaz. A Rompres hírügynökség szerint a finn gyártó az alkatrészeket összeszerelő munkásnak nettó 150 eurót fizet, amihez hozzáadódnak az ebédjegyek is, és a Zsukon épülő gyárhoz is ingyenes szállítást biztosítanak. A technikusok esetében a nettó átlagkereset 200 eurót jelent – állítja a hírügynökség. A munkaerő-közvetítő ügynökség adatai szerint az önéletrajzukat benyújtók kétharmada felsőfokú végzettséggel rendelkezik. A börzén Kolozs megye mellett Fehér, Máramaros, Maros, Beszterce-Naszód, valamint Brassó és Dolj megyéből is részt vettek.
Pénteken ugyanakkor a Nokia képviselői ellátogattak a Zsukon készülő ipari parkba, ahol a telefongyártó cég Kolozs megyei telephelyét tervezték. A Nokia befektetése eléri a 60 millió eurót, ez a mobiltelefon-gyártó tizenegyedik gyára lesz az Egyesült Államokban, Ázsiában és Európában működők mellett. Raimo Puntala logisztikai menedzser tájékoztatása szerint a gyártás 2008 első felében indul be. Elhangzott: a legmodernebb műszaki megoldásokkal működő gyár ellensúlyozza majd azt a fejlődésbeli eltérést, amelyet az észak-erdélyi autópálya megépítése jelent majd a megye dél-nyugati részének. Az ipari parkkal kapcsolatosan Marius Nicoară megyei tanácselnök elmondta, megépítésére a kormánytól eddig 11,2 millió lejt kapott a megye, a következőkben pedig újabb 15 milliárd lejes támogatást igényelnek.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.