Fotó: A szerző felvétele
2007. augusztus 29., 00:002007. augusztus 29., 00:00
Váratlanul érte a hír, hogy szenátor lesz?
Az utcán tudtam meg: megállított valaki, és megkérdezte, miért nem vállalom, mert úgy hírlik, nem akarom elfoglalni a helyet. Nem hitte el, hogy én még nem értesültem arról, hogy szenátor leszek. A Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vidékfejlesztési osztályának vagyok a vezetője, sok a feladatom, ezért nem volt időm nyomon követni a napi politikát, így azt sem tudtam, hogy Puskás Bálint alkotmánybíró lett. A híresztelések ellenére eszembe sem jutott, hogy visszalépjek, hiszen nem azért jelöltettem magam 2004-ben. Még most is érkeznek olyan visszajelzések, hogy nő létemre merészség vállalnom ezt a megbízatást. A jövendőbeli kollégákkal még nem beszéltem, de Puskás Bálint azonnal felajánlotta a segítségét.
Az elmúlt hetek készülődéssel teltek?
Elsősorban a szenátori tevékenység törvényes vetülete érdekelt. Már tudtam, hogy működik a szenátus, hiszen a közigazgatásban dolgoztam, mielőtt elvállaltam a mezőgazdasági igazgatóság aligazgatói tisztét. Most a technikai részletek érdekeltek inkább: melyek a szenátor kötelességei, jogai, a felsőház szabályzata.
Az egyetlen nő az RMDSZ parlamenti csoportjában.
Nem választom külön a nőt és a politikust. A 2000–2004 -es mandátumban már volt két képviselőnő, és egy szenátor hölgy az RMDSZ parlamenti csoportjában. Tudom nem könnyíti meg a dolgom, hogy nő vagyok. Úgy mondják, a nők kispolitikusok, a férfiak a nagyok. Nem félek, hiszen jelenleg is férfiakkal dolgozom, szeretem a csapatmunkát. Lehet, hogy egy évig sem leszek a szenátusban, hiszen számolni kell az előrehozott választásokkal. Nem vagyok elbizakodott, tudom, hogy egy év alatt nem lehet megváltani a világot, és nem tehetek többet ilyen rövid idő alatt, mint más politikusok 17 esztendő alatt. Erőt ad viszont, hogy sokan bíznak bennem. Elsősorban magyar vagyok, és a helyi emberek érdekeit képviselem.
Szervezi a háromszéki szenátori irodát, keresi saját embereit?
Nem titok, hogy Puskás Bálinttal megegyeztem, átveszem az ő kovásznai irodáját, hiszen hozzáértők segítségére, munkájára van szükségem. Reméltem, Sepsiszentgyörgyön is lesz szenátori irodám, de nem tudom
van-e erre szükség. Egyeztetnem kell erről az alsó-háromszéki RMDSZ-szervezettel, hiszen annak voltam a jelöltje. Azt tervezem, hogy a hétvégéket a körzetben, itthon töltöm, személyesen is szeretnék fogadóórákat tartani, hogy ne veszítsem el a közvetlen kapcsolatot a háromszékiekkel.
Hosszú távra tervezi a politikai karriert, jelölteti magát a következő választásokon?
Egyelőre arra összpontosítok, hogy a következő évben tisztességgel helyt álljak. Úgyis lesz, aki majd csalódik, mert mást vagy többet várt tőlem. Én egy ember vagyok, és a megyének több mint 200 ezer lakosa van. Egy év alatt sok minden történhet, ezért majd később döntöm el, mi lesz azután. Minden attól függ, hogy továbbra is megbíznak-e majd bennem a választópolgárok és az a csoport,
amelyik engem eddig is jelölt és támogatott.
Milyen szenátori bizottságban szeretne dolgozni?
A Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vidékfejlesztési osztályát vezetem, ezen a szakterületen szeretnék maradni, remélem, számít, hogy van tapasztalatom.
Készül-e arra, hogy a nők helyzetén változtasson?
Nem vagyok feminista. Azt mondják, Kovászna megyében háromszor többet kell dolgozni, mint az ország más régióiban, eszerint nőként hatszor többet kell bizonyítani, mint a férfiaknak. Sajnos még a nők is úgy gondolják, hogy egy nő kevésbé alkalmas fontos tisztségek betöltésére, mint a férfiak. Szeretném, ha szenátorként is a tehetségem és munkám alapján ítélnének meg, nem pedig női mivoltom alapján.
Szabó Ilona - 1959-ben született Vargyason, 1978-ban érettségizett a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban, majd 1983-ban Brassóban szerzett faipari mérnöki diplomát. 2001-től a Kovászna Megyei Tanács vidékfejlesztési irodájában dolgozott, egy éve az iroda vezetője. 2000 és 2003 között az uzoni RMDSZ-szervezet elnöke volt. 2004-ben a szenátori listán indult, az előválasztások után a harmadik helyre került.
Boldog Bogdánffy Szilárd ünnepén, az ő boldoggá avatásának 15. évfordulóján, október 3-án szervezett ünnepséget a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a Szeged-Csanádi Püspökséggel és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusával közösen.
A szokatlanul hideg időjárás után felmelegedést jósolnak a meteorológusok, de az esőtől a jelek szerint nem szabadulunk.
Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.
Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.
Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.
A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.
Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.
Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.
A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.
Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.