2007. június 26., 00:002007. június 26., 00:00
– Úgy tűnik, a külföldi cégek sem gondolták, hogy már Romániában is szigorúan betartatják az idén januártól életbe lépett EU-s közbeszerzési szabályzatot.” A négy jelentkező közül kettő magyarországi, kettő pedig romániai cég volt, és mindegyikük részben külföldi cégcsoportok nevében pályázott a hatalmas beruházásra. A megyei hulladékgazdálkodási rendszer kiépítésének összköltsége meghaladja a 30 millió eurót, melyhez az önkormányzatnak hozzávetőleg 75 százalékos kormánytámogatást sikerült szereznie. A projektben négy kisebb és két közepes méretű ideiglenes tároló, valamint egy központi gyűjtő megépítése szerepel a Szatmárnémetihez tartozó Szatmárzsadány határában, valamint szállítóeszközök és különböző felszerelések üzembehelyezése. A szelektív hulladékgyűjtésre való áttérés első lépéseként a szerves eredetű, elsősorban háztartási hulladékok sorsát oldanák meg, lényegében erre vonatkozik a jelenlegi kiírás. „Az uniós csatlakozási szerződésben minden település számára meghatározták azt a dátumot, ameddig meg kell oldania a hulladékok szelektív gyűjtését – magyarázta Pataki Csaba projektfelelős. – A Szatmár megyei rendszert legkésőbb 2010-ben működőképessé kell tenni, különben bírságot fizetünk majd minden nap késedelemért.” Szabó István tanácselnök kifejtette, hogy a versenytárgyalás sikertelensége miatt nem áll fenn az a veszély, hogy a megye elveszti a kormánytámogatást. Amennyiben a pályázó cégek nem fellebbeznek az elbírálóbizottság határozata miatt, leghamarabb ez év szeptemberében írhatják ki újra a versenytárgyalást.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.