Nincs élelem és ivóvíz Felsőilosván

Ritkulnak a segélyszállítmányok, fogy a pénz az árhullám sújtotta településen „Majdnem teljesen elfogyott az ivóvizünk és az élelmünk, emiatt csak a túléléshez szükséges legkisebb mennyiséggel tudjuk segíteni az embereket” – tájékoztatta a Krónikát ªtefan Perhaiþa, a Beszterce-Naszód megyei Felsőilosva polgármestere.

Benkő Levente

Benkő Levente

2006. július 20., 00:002006. július 20., 00:00

Az elöljáró szerint ilyen körülmények között csak azokat a családokat tudják ellátni, amelyeknek a június 20-ai pusztító áradat nyomán semmijük sem maradt, és jövedelemmel sem rendelkeznek. Felsőilosva polgármestere lapunknak elmondta, mindenekelőtt tartós élelmiszerekre, így kenyérre, ivóvízre, rizsre, cukorra, olajra és konzervekre van szükség, hiszen naponta közel kétszáz embert kell ellátniuk.
A Beszterce-Naszód megyei Felsőilosva polgármestere, ªtefan Perhaiþa szerint a június 20-ai árvízben megrongálódott helybeli élelmiszerboltokból néhány újra működik, de ezek nem tudják ellátni a lakosságot. „Egyre ritkábban érkeznek segélyszállítmányok, pedig az élelem és ivóvíz mellett pénzre és építőanyagra is nagy szükség van, hogy a megsemmisült, illetve megrongálódott lakóházak még az ősz beállta előtt újra álljanak” – magyarázta a polgármester. Az elöljáró úgy véli, a helységben egy hét alatt befejezik az iszap és a hordalék eltakarítását, ennél valamivel több időt vesz majd igénybe a község területén még álló három hatalmas fa- és hordaléktorlasz eltüntetése. Perhaiþa szerint valószínűleg ezek a torlaszok temették maguk alá azt a három embert, akiket június 20-án elsodort a Cibles hatalmas mennyiségű hordalékot a falvakra zúdító áradata. Azóta nyomozókutyákkal is keresték a tízéves Gabriela Curtuºant, a 75 éves Mirodona Nicolaét, valamint az ispánmezői 59 éves Raveca Clapát. A Beszterce-Naszód megyei rendőrfelügyelőség első embere, Alexandru Tanco szerint nehezíti a keresést, hogy az idomított kutyák nem tudják megkülönböztetni az oszlásnak indult emberi, illetve állattetemek szagát, ezért a Bihar megyei hegyimentők segítségét kérték. Az árvíz során tizenhárom ember vesztette életét, tíznek a holttestét már megtalálták és eltemették.
Közben Beszterce-Naszód megye prefektúrája hárommillió erős lejt fizetett ki a Felsőilosván és környékén a helyreállítást végző nagyváradi, bethleni és besztercei cégeknek, amelyek kilátásba helyezték: ha nem lesz több pénz, abbahagyják a munkát. ªtefan Perhaiþa közölte: a cégek maradtak, és dolgoznak. A besztercei városháza háztartási gépekkel, a besztercei iskolások kenyérrel és vízzel segítenek, augusztusban pedig Németországból várnak segélyszállítmányt.
A június 20-ai felsőilosvai áradás 900 gazdaságot érintett, 47 lakóház megsemmisült, 48 pedig súlyosan megrongálódott. A kárt 150 millió erős lejre becsülik.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek