
Fotó: Krónika
2007. november 12., 00:002007. november 12., 00:00
A közönség elõtti nyitást megelõzõ pénteki hivatalos szalagvágón Iulian Dascãlu, a Iulius Group elnöke úgy nyilatkozott, évi 10 millió vásárlóra, és 100 millió eurós üzleti forgalomra számítanak. A vállalkozás elnöke különben korábban kifejtette: befektetése tíz év alatt térül meg. A Iulius Mall bruttó évi jövedelmének 25 százaléka a Kolozs Megyei Tanácsot illeti, amely biztosította a bevásárlóközpont létrehozásához szükséges területet.
Dascãlu a hétvégén hangsúlyozta, a pláza teljes felületét már bérbe adták vállalkozóknak, a 160 bolt 71 százalékában pedig multinacionális cégek árusítják termékeiket. A márkaboltok 40 százaléka eddig nem volt jelen a kolozsvári piacon, ilyen az Auchan bevásárlóközpont, amely itt nyitja meg elsõ kolozsvári üzletét. Emellett fedett uszoda, fitneszterem, kaszinó is a látogatók rendelkezésére áll. A gyermekeket pedig Kolozsvár elsõ fedett játszóterére várják. A nyitónapra mindössze 4cég nem készült el a bérelt felület kialakításával, így a világszerte igen népszerû Starbucks csak január elsejétõl indítja kávézóját, míg a Cinema City multiplex mozijára március elsejéig kell várni. Az Auchan foglalja el különben a pláza területének legnagyobb részét, összesen 9900 négyzetmétert. Bíró Gáspár, a francia vállalkozás kolozsvári vezetõje elmondta, napi 18 ezer vásárlóra számítanak.
A pláza területén házasságkötõ részleget is kialakítanak. Továbbá, amint azt Cãlin Platon Kolozs megyei prefektus a hétvégén bejelentette, a létesítményben olyan irodát nyitnak, ahol útlevél- és autóvezetõi jogosítványigénylõ kérvényeket lehet majd benyújtani. Az elsõ 20 napon szinte kivétel nélkül, valamenynyi bolt árleszállítással várja az ügyfeleket, továbbá november 30-án 100 ezer euró értékû apartmant sorsolnak ki azok között, akik a hónap végéig legalább 50 lej értékben vásárolnak a Iulius Mallban.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.