Hirdetés

Népszámlálási együttműködés Bihar megyében

A Magyar Polgári Párt, illetve az Erdélyi Magyar Néppárt megyei szervezetével is aláírta népszámlálással kapcsolatos együttműködési megállapodását a Bihar megyei RMDSZ-szervezet – jelentették be csütörtökön a felek.

Bíró Blanka

Pap Melinda

Nagy Orsolya

2011. október 28., 04:122011. október 28., 04:12

Kiss Sándor bihari RMDSZ-elnök sajtótájékoztatón közölte: az MPP-vel már megszületett a „szerződés”, az EMNP-hez pedig már aláírva juttatta el az elmondása szerint közös megegyezés alapján megírt szöveget. Nem sokkal később a néppárttól is megérkezett a közlemény, amelyből kiderül: ők is aláírták, és így megkötöttnek tekintik a megállapodást.

A furcsa aláírási procedúrára azért került sor, mert – mint azt mindkét fél megerősítette – a szövetség és a néppárt napokon keresztül képtelen volt megegyezni a szerződés hivatalos megkötésének helyszínéről. Zatykó Gyula partiumi EMNP-régióelnök lapunknak azt mondta, nem tartotta volna tisztességesnek, ha az RMDSZ eredeti elképzelése szerint az aláírásra Kiss Sándor irodájában kerül sor, hiszen ez egyfajta alá- és fölérendeltségi viszonyt sejtetett volna. Az általuk felajánlott helyszínek azonban az RMDSZ-nek nem feleltek meg. Kiss Sándor azt mondta: a sok huzavonát megunva döntött úgy, hogy inkább külön, ki-ki a saját irodájában szignálja majd a dokumentumot, ami néhány órán belül meg is történt. Szabó Ödön megyei ügyvezető elnök szerint a megállapodás ötlete múlt szerdán került először szóba közte és Zatykó Gyula között.

Mint arról beszámoltunk, a bihari RMDSZ 16 civil szervezettel, illetve történelmi egyházzal írt alá hasonló megállapodást. A dokumentumok értelmében a felek közösen munkálkodnak a lakosság minél hatékonyabb tájékoztatásáért. Kiss Sándor azt mondja, bár a népszámlálás már félidejénél tart, a politikai szervezetekkel kötött megegyezések még mindig sokat nyomnak a latban, hiszen, mint fogalmazott, a neheze még hátravan. „Erős a gyanúm, hogy a cenzus eredményei nem felelnek majd meg a valóságnak. Ha húsz százalék alá kerülünk, az alapjaiban rengeti meg magyar érdekképviseleteinket, párttól függetlenül” – jelentette ki. Hozzátette: attól tart, csak diverzió, ami a személyi szám bejelentési kötelezettsége körül történt, és arra szolgált, hogy az apróbb, de számunkra sokkal veszélyesebb trükkökről elvonja a figyelmet. Az elnök azt ígéri, amennyiben kételyek merülnek fel az eredménnyel kapcsolatban, a magyar szervezetek megfigyelői összehangoltan ellenőrizhetik a bihari űrlapokat, illetve a helyes kódolást.

Titkolják, hogy mikor jöttek

Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy a cenzus során megpróbálják eltitkolni, hogy a Székelyföld elrománosítására erőszakos betelepítéssel történt kísérlet. Az elöljáró csütörtökön elmondta, tudomására jutott, hogy néhány állami intézmény munkatársai az elmúlt időszakban két körüzenetet is kaptak, amelyekben arra szólítják fel őket, ne válaszoljanak a népszámlálási kérdőív bizonyos kérdéseire. A körlevelek szerint az érintetteknek nem szabad válaszolniuk a népesség migrációját mérő kérdésre, vagyis arra, hogy mikor és honnan költöztek Sepsiszentgyörgyre. Egy másik üzenet arra biztatja őket, hogy a munkahelyüket firtató kérdésre ne adjanak egyértelmű választ, ne fedjék fel az intézmény teljes nevét, csak annyit közöljenek a számlálóbiztossal, hogy közalkalmazottak.

Antal Árpád nem nevezte meg az intézményeket, viszont hangsúlyozta, szerinte felesleges és értelmetlen a titkolózás. A polgármester ugyanakkor elmondta, Sepsiszentgyörgyön nem voltak viszszaélések a népszámlálás során, mindössze három tévedést jelentettek: a külföldön tartózkodó nemzetiségét nem akarták beírni, egy 11 hónapos gyereket és egy 90 éves aggastyánt nem vettek nyilvántartásba. Mindhárom esetben visszahívják a számlálóbiztost. Az elöljáró szerint Sepsiszentgyörgyön nem lesz jelentős azoknak a száma, akik székelynek vallják magukat, bár valószínűleg többen lesznek, mint tíz évvel ezelőtt, amikor mindössze tucatnyian vallották magukat székelynek.

A városházán jelentkeznek

Aradon számos lakos jelentkezett a városházán, hogy ott töltsék ki róla a népszámlálási kérdőívet, attól tartva, hogy a számlálóbiztosok nem keresik fel. Az elmúlt két nap mintegy 300-an jelentkeztek a hivatalban, emiatt sorok alakultak ki, megnehezítve a munkát. A cenzorok közben arra panaszkodtak, hogy egyes albérlők nem akarnak ajtót nyitni, mivel nincsenek hivatalosan bejelentve. Egyes lakosok telefonon jelentkeztek, hogy bediktálhassák a személyi számukat. Eközben a Szociáldemokrata Párt bejelentette, jogi tanácsadást biztosít azoknak, akik nem diktálták be személyi számukat, és emiatt megbírságolják őket.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
2026. október 10., szombat

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint

Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint
Hirdetés
Hirdetés