Hirdetés

Nemzetközi jelentőségű római kori leletekhez „vezetett” az erdélyi buszterminál

római kori leletek, Gyulafehérvár

A most talált római kori leletek a Colonia Aurelia Apulensis nevű város észak-keleti negyedéből valók

Fotó: Marinela Brumar/Agerpres

Nemzetközi jelentőségű, Romániában egyedülálló római kori leletekre bukkantak Gyulafehérváron, ahol jó állapotban fennmaradt római kori utakat, épületeket, tereket, ritka padlóburkolatot és egy szekéralkatrészt találtak a régészek.

MTI

2025. október 30., 21:342025. október 30., 21:34

A rendkívüli régészeti felfedezés, a római kori leletek részleteit csütörtökön ismertették a sajtóval a gyulafehérvári Egyesülés (Unirii) Múzeumának régészei. A helyi sajtó beszámolói szerint a Partos városrészben az önkormányzat egy modern buszterminált készül építeni uniós forrásokból, ezt előzte meg a régészeti feltárás. A szakemberek eddig 5000 négyzetméteres területet tártak fel, és a Római Birodalom Dácia tartományából származó, a III. század első felére datált leletekre bukkantak.

Az Agerpres jelentése szerint a feltárást felügyelő Radu Ota régész emlékeztetett arra, hogy Gyulafehérvár helyén egykoron két római város is volt egymástól alig két kilométerre. A most talált leletek a Colonia Aurelia Apulensis nevű város észak-keleti negyedéből valók. A Marcus Aurelius császárról elnevezett település Dacia leggazdagabb városa volt, ahol fontos leleteket találtak – mondta a régész.

Hirdetés

Az augusztus óta tartó feltárás során az 5000 négyzetméteren 14 utat és teret, a Római Birodalom különböző időszakaiból származó épületeket találtak.

A leletek sorát egy 28 négyzetméteren megmaradt, kerámialapokból készült padlóburkolat gazdagítja. Ritkaságnak számít két egészben fennmaradt felirat is, melyeket az isteneknek szenteltek. A Jupiter képével díszített, bronzból és ólomból készült kocsialkatrész is egyedi, először találtak ilyet Dacia területén.

A régész aláhúzta, hogy a nagy felületen jó állapotban megmaradt római utakat konzerválni kellene, valamint felterjeszteni az UNESCO világörökségi listájára.

Az augusztusban elkezdődött feltárás november végéig tart, majd télire biztonságba helyezik a feltárt részeket, és jövőre folytatják a munkát – mondta Radu Ota.

Gabriel Rustoiu, a múzeum vezetője nyomatékosította, hogy a leleteket szeretnék a helyszínen megőrizni és látogathatóvá tenni a turisták számára. „Gyulafehérvár elsősorban a történelme miatt fontos” – húzta alá. Arra is rámutatott, hogy még a régészeti feltárás elején tartanak, és a jövőben újabb leletek kerülhetnek elő. Gabriel Pleșa polgármester is arról beszélt, hogy a leletek egy részét a helyszínen tennék láthatóvá, de az eredeti projektről sem mondanának le.

Gyulafehérváron korábban is találtak jelentős római kori leleteket, ép szarkofágot, aranyékszereket. A közép-erdélyi település a római korban is lakott volt, itt állt Apulum, az ókori Dácia tartomány egyik jelentős városa.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
2026. szeptember 23., szerda

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában

Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában
2026. szeptember 23., szerda

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség

Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után

Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után
2026. szeptember 23., szerda

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés

Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés
2026. szeptember 22., kedd

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből

Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon

A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon
2026. szeptember 22., kedd

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön

Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön
2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
Hirdetés
Hirdetés