
A magyar kultúra napja a marosvásárhelyi Kultúrpalotában
Fotó: MTI/Kiss Gábor
Nekünk is feladatunk naponta megvívni a harcunkat a kulturális örökségünkért és keresni a lehetőségeit annak, hogy miként tehetünk még többet közösségeink, a magyar közösségünk megmaradásáért – mondta Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán Marosvásárhelyen, ahol a Kultúrpalotában tartottak gálaműsort a magyar kultúra napja alkalmából Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának szervezésében.
2025. január 22., 21:452025. január 22., 21:45
Zsigó Róbert ünnepi beszédében hangsúlyozta: a gyökerek, a kultúra, a hagyományok összekötik a magyarokat. Emlékeztetett arra, hogy a magyar kultúra napján ezeket a kincseket ünnepeljük, „melyek nemzetünket egységesítik, az emberi tartásunkat pedig nemesítik”. Kitért arra, hogy
„Össze kell kapaszkodnunk most is, amikor a szomszédunkban még mindig háború zajlik, amikor Európa nyugati fele kulturális zsákutcába kormányozza önmagát, és amikor egyesek hol fondorlattal, hol pedig félelemkeltő nyomásgyakorlással meg akarják törni a magunkba és a közösségünkbe vetett hitünket” – jelentette ki. Hozzátette: a magyarok az összetartozást „kiállásként demonstrálják”, mert meg kell védeni a közösségeiket.
Emlékeztetett arra, hogy Kodály Zoltán is sokszor „dacolt a fősodorral”, és amikor a kommunisták le akarták cserélni a Himnuszt, ellenállt. Bátorságának is köszönhető, hogy ez „összetartozásunk legerősebb jelképe” – mondta.
Felhívta a figyelmet, hogy a magyar kormány számos területen tesz a nemzeti összetartozásért és a határon túli magyar kulturális, felsőoktatási, oktatási intézmények helyzete ugyanolyan fontos számára, mint az anyaországiaké. Az erdélyi, marosvásárhelyi magyarok is számíthatnak rá – mondta.
Zsigó Róbert a magyar kultúra napján: össze kell kapaszkodnunk most is
Fotó: MTI/Kiss Gábor
Dolhai István, Magyarország csíkszeredai főkonzulja köszöntőjében a kultúra fontosságáról beszélt, rámutatva: számos nép tűnt el, mivel nem őrizte kultúráját. Hozzátette: a magyaroknak más tapasztalatuk van erről, a török hódoltság óta tudják, hogy amíg él a kultúra, él a nemzet.
Kölcsey Ferenc és a reformkor államférfijai is tudták, hogy az egyetlen utat a nemzet felemelkedéséhez a kultúra jelenti, mely egyszerre nemzeti és egyetemes – mondta. Felhívta a figyelmet arra, hogy Kölcsey költeménye „egy újfajta nemzettudatnak az első vallomása” volt.
– foglalta össze a főkonzul.
Péter Ferenc, a Maros megyei közgyűlés elnöke is a közös örökség megélésének nevezte a magyar kultúra napját, az ünnepségnek helyet adó marosvásárhelyi Kultúrpalotáról pedig a közösség értékeként beszélt. „Az erdélyi magyar kultúra egyetemes értékeket teremt, és a mi feladatunk, hogy ezeket a nagyvilág számára is bemutassuk” – zárta beszédét az örökség ápolásának közös felelősségét hangsúlyozva.
Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere rámutatott, hogy a városban élő magyarok „képesek újra és újra megszerezni maguknak a kultúrát”, és úgy vélte, manapság továbbadni a legnehezebb ezt.
– húzta alá, a város egyediségét emelve ki. „Vagyunk annyira erősek, hogy a kultúra a hétköznapjainkat színezze” – fogalmazott.
A gálaesten Bogdán Zsolt kolozsvári színművész Bartis Attila író novellái közül adott elő válogatást Becsomagolni egy egész életet címmel. A marosvásárhelyi születésű szerző írásaiban az erdélyi város múltbeli hangulatát idézi meg. Kodály Zoltán Psalmus Hungaricusát a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia Zenekara és Énekkara adta elő Pataki Adorján tenor és Horváth József karmester közreműködésével.
A medvék és a vaddisznók ma már nemcsak az erdőkben, hanem a hírekben is állandó szereplők, lapunk is gyakran beszámol arról, hogy erdélyi városok utcáin kóborolnak.
Csaknem egy hónappal a támadás után elfogták annak a kolozsvári rablási kísérletnek a feltételezett elkövetőit, akik egy interneten meghirdetett hangszer megszerzése érdekében brutálisan bántalmaztak egy 20 éves fiatalembert.
Tusnádfürdő határában került életveszélyes helyzetbe Földes András budapesti újságíró, aki saját beszámolója szerint egy esti futás során többször is szembetalálta magát egy támadó barnamedvével.
Idén is rengeteg kérdés érkezett Orbán Viktorhoz a közönség részéről a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. A Fidesz elnöke üzeneteket is kapott, például azt, hogy „az Olt nem táplálja a Tiszát”.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Az erdélyi magyarság fogyására figyelmeztetett, az Orbán-kormány nemzetpolitikáját méltatta és a jelenlegi geopolitikai helyzetben Márton Áron egykori erdélyi püspök példájának követését ajánlotta a résztvevők figyelmébe Tusványoson.
A demokrácia és a jogállam felszámolása Magyarországon ma a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében történik - jelentette ki a Fidesz elnöke szombaton a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) mondott beszédében.
Hatalmas érdeklődés övezi Orbán Viktor hagyományos előadását a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. Szombaton délelőtt teljesen megtelt a tusnádfürdői rendezvénynek otthont adó kemping nagyszínpada előtti placc.
Borítékolható az ádáz politikai küzdelem Magyarországon az áprilisi választásokat kétharmados többséggel megnyert Tisza Párt és az ellenzékbe került Fidesz között, ebből a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hallgatósága is kapott ízelítőt.
Folytonosságot, kiszámíthatóságot és nemzetpolitikai konszenzust sürgettek a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) keretében pénteken megrendezett nemzetpolitikai kerekasztal résztvevői.
szóljon hozzá!