Több ezer spárgaszedő „szökött meg” a romániai karanténból németországi idénymunkára

•  Fotó: Rostás Szabolcs

Fotó: Rostás Szabolcs

Több ezer, németországi idénymunkára induló ember zsúfolódott össze csütörtökön Kolozsvár nemzetközi repülőterén, ahol a rendvédelmi szerveknek kellett felszólítani a kötelező távolság betartására az utasokat. Ez csak részben sikerült, az ügyben bűnvádi eljárás indult.

Rostás Szabolcs

2020. április 09., 16:352020. április 09., 16:35

2020. április 09., 21:312020. április 09., 21:31

„Ha lenne munkánk, megélhetésünk itthon, nem mennénk ki” – mondja egy éjfekete színű arcát hófehér védőmaszkkal eltakaró férfi, amikor úti célja felől faggatom a kolozsvári légikikötő parkolójában. Mintegy kétszázan várakoznak a tűző napon a bejárat környékén: asszonyok, férfiak, fiatalok, középkorúak vegyesen, ki a bőröndjén, ki a reptéri csomagszállító szekéren üldögél, várva, hogy bemondják a nevét. Az elbarikádozott bejáratnál rendőrök, csendőrök és egyenruhás reptéri alkalmazottak állják el az emberek útját, csak az mehet be a Kolozsvári Avram Iancu Nemzetközi Repülőtér várójába, akit a névsor alapján szólítanak.

A sok román név között elhangzik egy-egy Ildikó, Ilona és Zoltán is, ami arról tanúskodik, hogy erdélyi magyarok is beálltak vendégmunkásnak az új típusú koronavírus-járvány kellős közepén.

„Spárgát megyünk szedni Düsszeldorf mellé, öt hónapra” – mondja egy Botoșani megyei férfi, amikor szóba elegyedünk vele. Megtudjuk, hogy hetekkel ezelőtt szerződést kötött egy németországi idénymunkát kínáló munkaerő-közvetítő céggel, minden formaságot a „patroana”, a cégvezető üzletasszony intézett, beleértve a repülőjegyek lefoglalását. „Hogy félünk-e a koronavírustól? Azt itthon is elkaphatjuk, a saját bőrünket kockáztatjuk” – magyarázza a nyugat-európai országokban szerencsét próbáló románok kissé gúnyos „gyűjtőnevén” legtöbbször eperszedőként emlegetett vendégmunkás, majd kék gumikesztyűbe bújtatott jobb kezének mutató- és hüvelykujját összedörzsölve mutatja, mi hajtja ilyen rendkívüli időben is külföldre dolgozni. A pénz.

•  Fotó: Rostás Szabolcs Galéria

Fotó: Rostás Szabolcs

Az emberek csoportokba verődve várakoznak a reptéri terminál bejáratai előtt, körülöttük rengeteg pillepalack, nylonszatyor, egyéb szemét a földön. A legtöbben védőmaszkot, kesztyűt hordanak, de a kijárási tilalom idején kötelező másfél-két méteres távolságot a többség nem tartja be. Egy borsabányai házaspár nyolc hétre utazik Kölnbe, ugyancsak mezőgazdasági munkát vállaltak. Elmondják, tisztában vannak vele, hogy várhatóan két hétre karanténba helyezik őket, mielőtt nekilátnak spárgát szedni. „De hát ez van, nincs mit tenni. Vállaljuk, mert a felkínált fizetés mindenképpen jobb, mintha itthon próbálkoznánk bármivel” – magyarázza a negyvenes éveiben járó máramarosi nő.

Egy ploiești férfi ugyancsak Düsszeldorfba tart, ő fél évre szerződött, spárga-, eper-, majd almaszedésre.

•  Fotó: Rostás Szabolcs Galéria

Fotó: Rostás Szabolcs

„Muszáj menni, hiszen a román állam nem biztosít munkát. Ami meg van, azt nem fizetik meg becsületesen” – dohog a sorára váró munkás, miközben lehajtott védőmaszkja fölött beleszív a cigarettájába. Egy moldvai, Câmpulung Moldovenesc városából érkezett férfi hirtelen nem is tudja, pontosan hol kell majd dolgoznia Németországban. „Nem mindegy? A lényeg, hogy megfizessenek” – válaszolja, hozzátéve: meg van elégedve a szerződésben ígért 2000 eurós bérrel. Kérdésünkre elmondja, hogy az idei a 13. idénymunka, amit külföldön végez. Odabent, a repülőtér termináljában libasorba állítják az egyenként betessékelt vendégmunkásokat, akiknek tisztes távolból kell felmutatniuk a jegyüket. Csütörtök estig tizenkét charterjárat indulását jelzi a reptéri kijelző, és a következő napokban is ugyanilyen roham várható.

•  Fotó: Rostás Szabolcs Galéria

Fotó: Rostás Szabolcs

Az akciót a nap elején hatalmas szervezetlenség jellemezte a kolozsvári repülőtéren, ahol adott pillanatban több százan zsúfolódtak össze, mint a heringek. A híradások nyomán a hatóságok rendőröket és csendőröket vezényeltek a helyszínre, akik felszólították az embereket, hogy szóródjanak szét. Ottjártunkkor valóban rengeteg volt a rendvédelmi a légikikötőnél, de a megfelelő távolságot nem mindig lehetett betartatni. Jobbára annyit sikerült elérni, hogy a későbbi járatokra váró utasokat kisebb csoportokra szórták szét a hatalmas parkolókban.

Mircea Abrudean prefektus az ügyben úgy nyilatkozott, a repülőjáratokat egy magántársaság indítja, amely rosszul kezelte a helyzetet, mert egyszerre hívta Kolozsvárra az embereket az ország minden szegletéből, holott a járatok kisebb-nagyobb időkülönbséggel 13 és 21 óra között indulnak. A kormány területi képviselője közölte, a sajtóban és a közösségi oldalakon megjelent fényképfelvételek alapján a kolozsvári ügyészség a büntető törvénykönyv 352. cikkelye alapján bűnvádi eljárást indított a fertőző betegségek terjedése megakadályozásának meghiúsítása gyanújával.

Az incidens kapcsán egyébként a különböző hatóságok egymásra hárították a felelősséget.

David Ciceo, a légi kikötő vezérigazgatója azzal védekezett, hogy a létesítmény parkolóját egy magáncég működteti, a prefektus és a repülőtér tulajdonosának számító Kolozs megyei önkormányzat elnöke, Alin Tișe azonban úgy nyilatkozott, őket nem tájékoztatta a reptér vezetősége a várható utasrohamról. A tanácselnök egyenesen börtönbüntetést követelt a felelősökre, elsősorban a reptér parancsnokára. A Kolozsváron történtek bukaresti kormányszintre is eljutottak: a kabinet csütörtöki ülésén Ludovic Orban miniszterelnök a reptérigazgató felelősségre vonását követelte a mintegy kétezer ember összezsúfolása miatt.

•  Fotó: Rostás Szabolcs Galéria

Fotó: Rostás Szabolcs

A pandémia kellős közepén tapasztalható „kirajzás” különben annak tudható be, hogy a német szövetségi belügyminisztérium és a mezőgazdasági és élelmezési minisztérium egy héttel ezelőtti megállapodása alapján feloldották a koronavírus-járvány miatt márciusban elrendelt teljes tilalmat és az ágazat munkaerőigénye miatt szigorú szabályok mellett mégiscsak engedélyezték több tízezer külföldi mezőgazdasági idénymunkás beutazását. A tavaszi munkákra, elsősorban a Németországban rendkívül népszerű spárga betakarítására május végéig nagyjából 100 ezer idénymunkásra van szükség, de a beutazási tilalom után csak 20 ezren maradtak az országban, ezért nem csoda, ha óriási keletje lett a román vendégmunkásnak is. Ők 115 munkanapot teljesíthetnek, a napról-napra súlyosbodó munkaerőhiány miatt azonban a berlini és tartományi hatóságok rendkívüli és átmeneti szabályokat léptetnek életbe a hiány enyhítésére.

•  Fotó: Rostás Szabolcs Galéria

Fotó: Rostás Szabolcs

Az idénymunkásokat a szövetségi rendőrség egységei fogadják a kijelölt repülőtereken. Azonosításuk után megvizsgálják egészségi állapotukat, az eredményeket közlik a területileg illetékes közegészségügyi hivatallal. Fertőzésgyanú esetén megtagadják a belépést az országba. Az idénymunkások az első 14 napon – a koronavírus lappangási ideje alatt – karanténban vannak, vagyis együtt dolgoznak, szabadidejükben sem érintkezhetnek más csoportok tagjaival és nem hagyhatják el szállásukat, illetve a munkavégzés helyét.

•  Fotó: Rostás Szabolcs Galéria

Fotó: Rostás Szabolcs

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

A bonchidai kastély és család sorsa áll az idei Bánffy Nap középpontjában

A Transilvania Trust Alapítvány 2025. szeptember 21-én, vasárnap 11 és 17 óra között ismét Bánffy Napot szervez a bonchidai kastélyban – tájékoztattak a szervezők.

A bonchidai kastély és család sorsa áll az idei Bánffy Nap középpontjában
2025. szeptember 10., szerda

Meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon

A helyi vészhelyzeti bizottság szerdán újabb 30 nappal meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – közölte a Hargita megyei prefektúra.

Meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon
Meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon
2025. szeptember 10., szerda

Meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon

2025. szeptember 10., szerda

Hosszú órákig tartó mentőakció után hoztak le egy ukrán férfit a máramarosi hegyimentők

Egy éjszakán át tartó mentőakció után megtalálták a hegyimentők azt az ukrán állampolgárt, aki a Máramarosi-havasokon keresztül lépte át a román határt, és kedden segítséget kért a román hatóságoktól.

Hosszú órákig tartó mentőakció után hoztak le egy ukrán férfit a máramarosi hegyimentők
2025. szeptember 10., szerda

Parajdon zárja Gördülő Opera turnéját szombaton a Magyar Állami Operaház

A bányakatasztrófa által sújtott székelyföldi Parajdon zárja Gördülő Opera című turnéját a Magyar Állami Operaház. Donizetti A csengő című vígoperája szeptember 13-án lesz látható Parajdon – közölték kedden az MTI-vel a szervezők.

Parajdon zárja Gördülő Opera turnéját szombaton a Magyar Állami Operaház
2025. szeptember 10., szerda

Depresszió és félelem között: mire int a kolozsvári pszichiáter tapasztalata? (VIDEÓ)

Sok a tévhit a pszichiátriai kezelésekkel kapcsolatban, az emberek elsősorban a megbélyegzéstől tartanak. Videós egészségügyi sorozatunkban egy kolozsvári pszichiátriai magánklinikára látogattunk.

Depresszió és félelem között: mire int a kolozsvári pszichiáter tapasztalata? (VIDEÓ)
2025. szeptember 09., kedd

Részegen ütközött betonhídnak, de élve megúszta – börtön várhat rá

Súlyosan ittas állapotban gépkocsit vezető sofőr csapódott autójával egy hídfőnek Fehér megyében. Az 50 éves részeg férfit őrizetbe vette a rendőrség.

Részegen ütközött betonhídnak, de élve megúszta – börtön várhat rá
2025. szeptember 09., kedd

Csődeljárás hátráltathatja a félresikerült ferdekábeles híd kijavítását

Újabb fordulatot vett a Maros fölött épített vadonatúj ferdekábeles híd története: a javítási munkálatok leállítását kérték azok a csődbiztosok, amelyeket a kivitelező, a PAB România vállalat ideiglenes adminisztrátoraiként jelölt ki a bíróság.

Csődeljárás hátráltathatja a félresikerült ferdekábeles híd kijavítását
2025. szeptember 09., kedd

Holtan találtak a lakásában egy 50 éves nőt és a hétéves fiát

Holtan találtak kedden a szörényvári (Drobeta-Turnu Severin) lakásában egy 50 éves nőt és a hétéves fiát.

Holtan találtak a lakásában egy 50 éves nőt és a hétéves fiát
2025. szeptember 09., kedd

Rendszámhamisítással próbált menekülni a mezőn – a rendőrök másnap elfogták

Elmenekült a rendőrök elől, és a mezőn próbálta elrejteni autóját egy 24 éves Bihar megyei fiatalember, akire másnap akadtak rá az egyenruhások, majd 24 órára őrizetbe vették.

Rendszámhamisítással próbált menekülni a mezőn – a rendőrök másnap elfogták
2025. szeptember 09., kedd

Hivatalos: vádat emelt a korrupcióellenes ügyészség egy erdélyi város magyar polgármestere ellen

Hivatali visszaélés vádjával bíróság elé állította kedden a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Márk Endre Dezső szászrégeni polgármestert.

Hivatalos: vádat emelt a korrupcióellenes ügyészség egy erdélyi város magyar polgármestere ellen