Nem vonzó a Szamos-part?

Kolozsvár - Egyelőre nem érdeklődnek az új üdülőn bérbe adható területekért Egyelőre nem keltették fel a vállalkozók érdeklődését a Kolozsváron kialakítás alatt álló Szamos-parti üdülőn bérbe vehető földterületek. A vendéglátó-ipari célokra tíz évre bérbe vehető 1000 négyzetméteres parcellák egyikére sem akadt jelentkező az augusztus 23-i határidőig, így a másnapra tervezett versenytárgyalást sem tarthatták meg.

Benkő Levente

Benkő Levente

2007. augusztus 30., 00:002007. augusztus 30., 00:00

Kolozsváron a város nyugati részén, a Kis-Szamos bal partján második éve készül az új üdülőközpont. A beruházást azután indították el, hogy a városháza kérte: a Szamos–Tisza Vízügyi Igazgatóság 9,8 millió lejre becsült folyószabályozó programjába ne csak a Kis-Szamos medrének a takarítását, a partok megerősítését, illetve a védőfalak felújítását foglalják be. Hanem a terveket módosítva a Babeş – eredeti nevén Csikós park és a Horia Demian-sportcsarnok környékén, a folyó bal partján alakítsanak ki kisebb, a párizsi plázshoz hasonló üdülőközpontot. A 2005 tavaszán elkezdett és idén decemberben befejeződő munkálatok során a város szélétől a Garibaldi hídig terjedő mintegy kilométernyi szakasz legnagyobb részén a leromlott vízpartot termőfölddel töltötték fel és gyepesítették, a víz mellett homokréteggel borított napozót alakítottak ki, egyben felújították a játszóteret is. A vízparti betonfalon sétányokat hoznak létre, ugyanakkor a Garibaldi hídnál visszaépítik a duzzasztót, amelynek köszönhetően evezésre és sétacsónakázásra alkalmas víztükör jön majd létre.
A néhány hektáros területből három, egyenként ezer-ezer négyzetméteres parcellát adnak ki bérbe tíz évre. Ezeken hozhatnak létre, vagy építhetnek vendégvárókat a vállalkozók. A Krónika felvetette: nem az riasztja-e el őket, hogy a versenytárgyalási iratcsomóért kötelező módon kifizetendő 200 lej mellett 12 500 eurónyi részvételi garanciát is ki kell fizetni. A kolozsvári polgármesteri hivatal szóvivője, Iulia Perşa lapunk érdeklődésére azt mondta: ez semmiképp sem lehet akadály, az érdeklődés inkább azért maradt el, mert a vállalkozók legtöbbje ilyenkor nyaral. Hozzátette, a bérbeadási versenytárgyalást újra meghirdetik, azt azonban nem tudta megmondani, hogy mikor és milyen dátumra időzítik az újabb jelentkezési határidőt.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 04., szombat

Huszadik századi vértanúira emlékezett a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Boldog Bogdánffy Szilárd ünnepén, az ő boldoggá avatásának 15. évfordulóján, október 3-án szervezett ünnepséget a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a Szeged-Csanádi Püspökséggel és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusával közösen.

Huszadik századi vértanúira emlékezett a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye
2025. október 04., szombat

Kicsit melegszik az időjárás, de nem szabadulunk az esőtől

A szokatlanul hideg időjárás után felmelegedést jósolnak a meteorológusok, de az esőtől a jelek szerint nem szabadulunk.

Kicsit melegszik az időjárás, de nem szabadulunk az esőtől
2025. október 03., péntek

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé

Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé
2025. október 03., péntek

Közösen fejleszti Magyarország és Románia két folyó vízgazdálkodását

Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.

Közösen fejleszti Magyarország és Románia két folyó vízgazdálkodását
2025. október 03., péntek

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi

Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi
2025. október 03., péntek

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni

A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni
2025. október 03., péntek

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben

Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben
2025. október 03., péntek

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc

Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc
2025. október 02., csütörtök

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki

A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki
2025. október 02., csütörtök

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai

Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai