Hirdetés

Nem trabantoztak az EP-jelöltek

Elbizonytalanította az RMDSZ európai parlamenti jelöltjeit az a hír, hogy módosulni fog az SZKT által jóváhagyott választási lista: a tusnádi EU-tábor szerda esti, az első öt jelölttel tervezett beszélgetésre mindössze Winkler Gyula külkereskedelmi államtitkár jött el.

Krónika

Krónika

2007. július 13., 00:002007. július 13., 00:00

Nagy Zsolt felfüggesztett informatikai és távközlési miniszter szabadság miatt „igazoltan” hiányzott, ő a tábor egyetlen programján sem vett részt, bár két nap is előadása lett volna. Korodi Attilát kormányteendők szólították Bukarestbe, Sógor Csaba szenátor pedig összetévesztette a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) tusnádi táborát az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) augusztusban kezdődő gyergyói táborával, ezért nem jött el. A jelöltlista ötödik helyezettjét, Biró Rozália nagyváradi alpolgármestert is hiába várták, így elmaradt az EP-képviselőjelöltek trabantos gyorsulási versenye is. Csütörtök délelőtt viszont A román gazdaság helyzete és munkavállalási perspektívák című előadásnak mind a nyolc előadója jelen volt, ezért 15 percre korlátozta a megszólalásokat a moderátor, Csutak István. Birtalan József, a Közalkalmazottak Országos Ügynöksége (ANFP) elnökének a közalkalmazotti korrupcióról szóló előadását még érdeklődve hallgatta a vacogó közönség – Korodi Attila ígéretével ellentétben ugyanis csütörtökre nem derült ki az idő, és a szemerkélő hideg esőt a sátor alatt felszolgált forró tea sem tudta ellensúlyozni – a további, gazdasági adatokkal, fejlődési mutatókkal megtűzdelt előadások azonban beleszürkültek az udvarias érdektelenségbe. Pénteken izgalmasabb program várható: délelőtt Markó Béla RMDSZ-elnök tart előadást Az erdélyi magyar dilemma címmel, a délutáni autonómia-előadásra Toró T. Tibort és Szilágyi Zsoltot, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnökeit is meghívták. Toró az RMDSZ és Tőkés László közötti párbeszédet szorgalmazva, korábban többször tett javaslatot közös erdélyi magyar EP-lista állítására, Szilágyi Zsolt pedig Tőkés László független európai parlamenti jelölt kampányfőnöke is, tehát akár a tervezett Markó–Tőkés-találkozó időpontját is rögzíthetik Tusnádon.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Változékony marad az időjárás a következő két hétben

Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.

Változékony marad az időjárás a következő két hétben
2026. április 26., vasárnap

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött

Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött
2026. április 26., vasárnap

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél

Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
2026. április 25., szombat

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ

Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ
2026. április 25., szombat

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág

A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág
Hirdetés
Hirdetés