Abos Gábor, a környezetvédelmi hatóság vezetője lapunk kérdésére elmondta, hogy felvették a kapcsolatot a feketehalmi Protan céggel, amely az állati maradványok megsemmisítésére szakosodott. Bár az ígéretek szerint csütörtökön el kellett volna szállítaniuk a hulladékot, délelőtt még az útszéli konténerben voltak a hatóságok által összegyűjtött húsdarabok. A helyszínen falkányi kóbor kutya jelezte, merre található a hulladék. Ugyanis bár szerdán a polgármesteri hivatal gazdaságának munkatársai és a közüzemek alkalmazottai konténerbe gyűjtötték a húsdarabokat, a kutyák továbbra is visszajárnak a fák, bokrok tövébe korábban elásott „tartalékaik” után.
Értesüléseink szerint a nagy menynyiségű húst állítólag az egyik élelmiszer-lerakatnak szállították, ám az üzletvezető nem vette át az árut, és a sofőr az út szélén szabadult meg a bűzölgő rakománytól. Az állítást dr. Ferenczy Ferenc, az állat-egészségügyi igazgatóság vezetője cáfolta, szerinte ugyanis nem hivatalos állatvágás maradványait szórták szét az út mentén. „Öt-hat növendék szarvasmarha és néhány sertés maradványaira bukkantunk” – fejtette ki a Krónika kérdésére Ferenczy. Hozzáfűzte, a bomlási folyamatban meglehetősen előrehaladott állati hulladékot elemezve, a csontok alapján jutottak erre a felismerésre. Ferenczy azt is elmondta, hogy véleménye szerint egészséges állatok húsáról van szó. „Ha fertőzés veszélye állna fenn, azt már eddig jeleznie kellett volna a körzeti állat-egészségügyi rendelőnek, de nincs tudomásunk beteg állatról a környéken” – magyarázta az állatorvos. Hozzátette, nem áll fenn annak veszélye, hogy a húsból táplálkozó kóbor kutyák betegséget terjesszenek.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.