2007. június 13., 00:002007. június 13., 00:00
A helyi tanács viszont két hónap alatt semmit nem tett az összeg átvétele érdekében, ezzel veszélyeztetve a campusépítést és a megkezdett iskolaépület befejezését. Az önkormányzatnak határozatot kellett volna elfogadnia arról, hogy beleszámítja költségvetésébe a 2,4 millió lejt, majd megbízza az iskolaigazgatót a licit megszervezésével és a munkálatok vezetésével. „Ekkora támogatást még nem kapott háromszéki iskola, viszont ezt az összeget az év végéig el kell költeni, ellenkező esetben elvész” – jelentette ki Keresztély Irma. Hozzátette, újra az a helyzet állhat elő, mint tavaly, amikor 500 ezer lejt vesztett el a baróti iskola. Nagy István, Barót polgármestere elmondta, nem ért egyet azzal, hogy a pénzt a helyi tanács vegye át, de a munkálatok levezetését az iskolaigazgatóra bízzák. Hozzáfűzte, a baróti helyi tanács ma tanácsi határozatot fogad el az összeg átvételéről, és megteszik a szükséges lépéseket a munkálatok elkezdéséhez. „A helyi önkormányzatnak mindenekelőtt érdeke, hogy a 17 éve épülő iskola végre tető alá kerüljön, mert havonta közel 10 ezer lejt fizetünk bérként a diákdombi, a Petőfi utcai és a miklósvári iskoláért a jelenlegi tulajdonosoknak” – fejtette ki Nagy István, aki cáfolta, hogy a tavaly az önkormányzat miatt vesztett volna el 500 ezer lejt a baróti tanintézet. „Tavaly ugyanis a támogatásokat egyenesen az iskoláknak utalták át, és az iskolaigazgatóknak kellett azokat elkölteniük” – magyarázta a baróti polgármester. Az oktatási minisztérium a Baróti Szabó Dávid Iskolacsoportnak kiutalt 2,4 millió lej mellett a sepsiszentgyörgyi Kós Károly központ campusának építését támogatja 1,65 millió lejjel, illetve további 4,3 millió lejt utalt ki az illyefalvi mezőgazdasági iskola felépítésére.
Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.
Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.
Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.
A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.
Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.
Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.
A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.
Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.
176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.
Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.