
Nem szándékosan ütötte meg Mircea Diacont, a Kovászna megyei fogyasztóvédelmi hatóság vezetőjét L. L., aki egy éttermi nézeteltérés során beverte a székely termékek ellen hadjáratot folytató hivatalnok orrát.
2015. október 12., 23:022015. október 12., 23:02
A férfi a Háromszék napilapnak elmesélte, a sepsiszentgyörgyi Lukoil benzinkút melletti vendéglőbe ment kollégájával enni, amikor a másik teremben egy hangoskodó társaságra lettek figyelmesek, akik egyre-másra rendelték a román zenét.
Ekkor társa felállt és a Hargitai fecskemadár című nótát kérte, mire Diacon elkezdett mocskolódni és a zenekar felé köpött. Kollégája odament és elmondta, hogy ő is szeretne egy magyar dalt hallgatni, de Diacon kijelentette: amíg ő ott van, magyar zenét nem fognak húzni.
L. L. szerint amikor a román társaság indulni készült, Diacon részegen odament az asztalukhoz, és azt mondta kollégájának: figyellek téged is és a gorilládat is! (Eşti luat în vizor, şi tu şi gorila ta!)
Mivel L. L.-nek úgy tűnt, hogy tettlegesség készül, felugrott, hogy lefogja kollégáját, de az ugrásra Diacon megijedt és átkarolta. Ő lerázta, s ahogy karját kiszabadította, könyökével véletlenül arcon ütötte, mesélte a férfi. Elmondása szerint Diacon közben fenyegetőzött és hívta a rendőrséget, ők pedig távoztak. Hozzátette, másnap ő jelezte a körzeti rendőrnek, hogy mi történt. A főfogyasztóvédő 16 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!