Nem tanítja meg az iskola románul a magyar gyereket – Elisa Roff romántanár a nyelvvel való élő találkozás szükségességéről

Hasonló helyzetekkel találkozva, örültem, ha a gyerekekkel kulturális cserét hajthattunk végre: én tanultam tőlük kicsit magyarul, ők tőlem románul. A kiindulópont nagyon fontos: nem szabad, hogy hátrányosan érezzék magukat amiatt, hogy magyar családba születtek és a többi (többségi – szerk. megj.) gyerekhez képest egy nyelvvel többet kell megtanulniuk.
Ha a tanulási folyamat kezdete nem megfelelő, nagyon valószínű, hogy minden egyes lépésnél nehézségek lesznek: a tanulás lassú, nehézkes lesz, hiányzik hozzá a motiváció, és végül passzív román „beszélőket” kapunk. Ez jól megmutatkozik abban, hogy azoknak a magyar gimnáziumi osztályoknak az esetében, melyekkel alkalmam volt dolgozni, a legtöbb időt kénytelen voltam a motivációjuk erősítésére szánni, majd miután a gyerekek „motorjait”beindítottuk, a tanulás kellemesen zajlott. De azon is szinte folyamatosan dolgoznom kellett, hogy visszaigazoljam: az erőfeszítéseiknek van értelme, nem hiábavalóak.

– Véleménye szerint elegendőek az iskolai románórák arra, hogy a magyar gyerekek megtanuljanak a hétköznapi helyzetekben kommunikálni az állam nyelvén?
– Az iskolai románórák soha nem lesznek elegendőek, ahogy az angolórák sem elegendőek ahhoz, hogy képesek legyenek használni a nyelvet. Az iskolában a legtöbbször beleütközünk a tanterv korlátaiba, mely egy ideális előmenetelt javasol, olyan nyelvtani fogalmakat, melyeknek az elsajátítására a diákok nincsenek mindig kellőképpen felkészítve. Ők is tudatában vannak annak, hogy nem tudnak elég jól kommunikálni (egyesek szinte egyáltalán), miközben kénytelenek bemagolni mindenféle elméleti fogalmakat, melyeket a saját anyanyelvükön is éppen csak akkor kezdenek el tanulni (néha örülnek, ha kapcsolatot tudnak felfedezni a két nyelv között), vagy melyeknek anyanyelvükön nincs is megfelelője (például a nemeknek). A románórák valószínűleg akkor lennének elegendőek, ha csak a mindennapi élethez szükséges beszédkészség fejlesztésére lennének kiélezve, de még így is szükségük van a tantermen, az iskolán kívüli nyelvi tapasztalatra. Ott, a piacon, az autóbuszon, a postán, a gyógyszertárban, a valós helyzetekben tanuljuk meg a nyelvet, nem csak a tankönyvek meséiből.

– Egyre több kolozsvári szülő járatja román-magánórára, román nyelvű sport- és egyéb foglalkozásokra a gyerekeit. Ön szerint szükség van ezekre a tevékenységekre?
– Úgy vélem, hogy épp az előbb említett szabadidős tevékenységek alkalmasak a nyelvtanulásra: bevásárláskor, orvosnál, moziban, színházban, autóbuszon – olyan környezetben, ahol a magyar gyerekek általában kerülik a román nyelv használatát. Emellett, persze, van számos sportklub, művészeti tevékenység, ahol román barátokat szerezhetnek, és gyakorolhatják a román beszédet. A magánórák és a tanfolyamok legtöbbször (ez nem feltétlenül szabály) a román nyelv és irodalom tantárgy támaszául szolgálnak. A román nyelv kommunikációs eszközként történő elsajátításához személy szerint a nyelvvel való élő találkozást, tapasztalatot javaslom.

– Milyen készségeket kellene fejlesszenek ezek a román nyelvű kiegészítő tevékenységek?
– Ha gyerekeknek szánják őket, a tanfolyamokat inkább a nem formális vetületre kellene összpontosítani, és úgy hasznosítani a rendelkezésre álló időt, hogy ne csak tanteremben tartott órák legyenek, hanem megkönnyítsék a gyerekek számára a román nyelvű kommunikációt feltételező valós helyzetekkel való találkozást. Persze adott ponton a nyelv elméleti elemeire is szükségük lesz, de leginkább arra van szükségük, hogy bátorságot nyerjenek, és minél folyékonyabban tudják beszélni a román nyelvet. Tudjanak bármikor segítséget kérni, biztonságban érezzék magukat afelől, hogy bármilyen helyzetbe is kerülnének, képesek lesznek kommunikálni és megértetni magukat.

– Tapasztalata szerint milyen hatással van a diákok fejlődésére, iskolai teljesítményére, ha szabadidőben is tanulnak románul?
– Szemmel láthatóan pozitív hatással van a gyerekek nyelvi teljesítményére, ha bármilyen román nyelvű tevékenységet látogatnak. Voltak tanítványaim, akik olyan klubokba jártak sportfoglalkozásokra, ahol az edző és a csapattársaik román nemzetiségűek voltak, és ez őket is arra kényszerítette, hogy románul beszéljenek. Örömmel tapasztalták, hogy társaik nem ítélik el, nem javítják ki őket állandóan azért, mert nem tudnak anyanyelvi szinten románul. Ez bátorítóan hatott rájuk, arra ösztönözte őket, hogy baráti kapcsolatokat kössenek román gyerekekkel, és az iskolai tevékenységükre is jótékony hatással volt: sokkal gyorsabban haladtak a tananyaggal, belátták a leckék értelmét, és alig várták, hogy új fogalmakat tanuljunk, melyeket majd a délutáni foglalkozásokon használhatnak. Szünetekben odajöttek hozzám, hogy elmeséljék, miről beszélgettek új barátaikkal, hogyan zajlottak a foglalkozások. Kedvező, kellemes és hatékony környezetben fejlődni tudtak, és maguk is elkezdtek más ilyen helyzeteket teremteni, az osztálytársaikat is bevonni ezekbe. Fantasztikus volt a haladás. Bármilyen típusú iskolán kívüli, lehetőleg nem formális román nyelvű foglalkozás hatalmas nyereség a gyerekek számára, és jó befektetés a szülőknek, mert minden bizonnyal meg fog mutatkozni az eredmény.