Hirdetés

Nem szerződnek a CNAS-val a háromszéki patikusok

Nem írják alá az egészségügyi programokban biztosított gyógyszerek kiadását szabályozó keretszerződést a háromszéki patikusok, ha pénzügyi szempontból nem sikerül megnyugtatóan lezárni az elmúlt évet – jelentette ki tegnap Nagy András, a gyógyszerészkamara Kovászna megyei elnöke.

Bíró Blanka

2011. május 19., 06:462011. május 19., 06:46

Elmondta, idén az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) június elsejére halasztotta a keretszerződés aláírását, addig ki is ürül az idei gyógyszerköltségvetés. Kovászna megyében idén 17 millió lejes költségvetést hagytak jóvá ártérítéses és ingyenes gyógyszerekre, az év első négy hónapjában több mint 15 millió lejre már kiadták a gyógyszereket. A maradék 1,7 millió lej fél hónapra elég, tehát május közepén gyakorlatilag már nincs pénz ártámogatott gyógyszerre. Nagy András hangsúlyozta, bíznak a költségvetés-kiegészítésben, viszont aggasztja őket, hogy az elmúlt évben kiadott egészségügyi programos gyógyszereknél országszerte 130 millió eurót nem ismert el a pénzügyminisztérium. A patikusok képviselői a napokban találkoztak Gheorghe Gherghina pénzügyi államtitkárral, aki szerint az egészségügyi szaktárca nem is jelentette a tartozást.

Nagy András hangsúlyozta, az összeg után a gyógyszerészek tavaly kifizették az áruforgalmi és a profitadót, tehát 11 millió euró befolyt az állami költségvetésbe, miközben kinnlevőségüket nem ismeri el a kormány. Ezért mindaddig nem írják alá a keretszerződést, amíg el nem ismerik a tavalyi tartozást.
Az egészségügyi programok a rákos betegek, a cukorbetegek, a ritka betegségekben szenvedők (például sokízületi gyulladás), a szervátültetésen átesettek gyógyszeres kezelését, valamint a vércukortesztcsíkokat finanszírozzák. Idén a biztosító és a patikusok két évre írnak alá keretszerződést, és külön megállapodás szabályozza majd az ingyenes, az ártámogatott és az egészségügyi programok által biztosított gyógyszerek kiadását.

A gyógyszerészekhez hasonlóan a háziorvosok sem írják alá a keretszerződést. Kerekes Jenő háziorvos, a Kovászna Megyei Orvosi Kamara elnöke a Krónikának elmondta, ha nem változtatnak az új keretszerződés feltételein, nem látják el kézjegyükkel azt. Mint kifejtette, az egészségbiztosítási pénztár által javasolt pontérték nem fedezi a háziorvosi rendelők fenntartásának költségeit, így fennáll a veszély, hogy ezek csődbe jutnak. A jelenlegi megalázó feltételek mellett a szakemberek többsége nem írja alá a keretszerződést, és ha ezt az orvosok fele nem teszi meg, összeomlik az egészségügyi alapellátás, magyarázta Kerekes Jenő. Hozzátette, a biztosítóháznak megszokott módszere, hogy utolsó pillanatig kivár, majd ujjal mutogat az orvosokra, hogy miattuk nem működik a rendszer, mert nem írják alá a szerződést.

Az elmúlt napokban a Háziorvosok Világszervezetének (WONCA) képviselői Sinaián tárgyaltak az egészségügyi minisztérium és az egészségbiztosítási pénztár vezetőivel, ám konkrét megállapodás nem született. A keretszerződés aláírását április elsejéről halasztotta júniusra a kormány, miután a szakemberek már akkor jelezték, hogy beteg- és orvosellenesnek tartják a két évre szóló megállapodás feltételeit. Kovászna megyében 109 háziorvos tevékenykedik, ezek többsége azzal fenyeget, ha nem módosítják a tervezett finanszírozási rendszert, bezárják a rendelőiket, és külföldön keresnek munkát. Hasonlóan viszonyulnak a megállapodáshoz az ország más megyéiben élő háziorvo-sok is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
Hirdetés
Hirdetés