2011. június 15., 08:082011. június 15., 08:08
Az önkormányzat partnerségben a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesülettel résztámogatásra hirdetett pályázatot székely kapuk állítására. Erre a célra tízezer lejt különítettek el a költségvetésből, a becslések szerint ez az összeg a kapuállítási költségek egyharmadát fizeti, kis kapukra 1500 lejt, nagyobb méretű kapukra 2000 lejt adnak. Gazda Zoltán, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület munkatársa a Krónikának elmondta, az első határidőre mindössze három pályázatot nyújtottak be, az egyiket kénytelenek voltak visszautasítani, mert a már elkészített kapu nem felelt meg az elvárásoknak, a díszítéshez használt motívumrendszere nem volt hagyományos. A második pályázatban a szotyori iskola kért teljes támogatást székelykapu-állításra, ám erről a beadványról csak akkor döntenek, ha nem lesz elég pályázó, és nem merül ki a pénzkeret, mesélte az illetékes. Hozzátette, egyelőre meghosszabbították a pályázatok benyújtásának határidejét, július 31-éig várják a további jelentkezőket. Gazda Zoltán elmondta, a pályázatokat a csernátoni népfőiskola szakemberei bírálják el, ők szaktanácsadással is ellátják a pályázókat, és a hagyományos motívumrendszert is az igénylők rendelkezésére bocsátják.
Antal Árpád polgármester tavaly kezdeményezte a programot, hogy a város területén minél több székelykapu épüljön, ezzel is hangsúlyozva a térség identitását. Tavaly Szotyor községben az önkormányzat támogatásával négy kisméretű kaput állítottak. Szakértők szerint a legolcsóbb az úgynevezett „gyalog székely kapu”, amely galambdúcos kis kapuból és kocsibejáróból áll, ez szereléssel együtt ezer euróba kerül. A mesteremberek szerint, egy székely kapu kifaragása egy-két hónapig tart, ha legalább öt ember dolgozik rajta. Mint ismeretes, ezzel párhuzamosan Hargita és Kovászna megye önkormányzata a régi székely kapuk felújítását támogatja. A program révén több, százévesnél régebbi kapu is megújult.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!