Hirdetés

Nem akar kerékkötővé válni a katasztrófavédelem

Nem akarnak egyetlen gazdasági egységet sem ellehetetleníteni, azonban a következő időszakban is szigorúan ellenőrzik a tűzvédelmi szabályok betartását – jelentette ki szerdán az elmúlt időszak vizsgálatait összegző sajtótájékoztatón György Alfons, a Kovászna Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) parancsnoka.

Bíró Blanka

2015. december 23., 19:262015. december 23., 19:26

2015. december 23., 21:302015. december 23., 21:30

Elmondta, a bukaresti Colectiv klubban történt tragédia után országszerte ellenőrzéseket rendeltek el, minden olyan helyiséget megvizsgáltak, ahol több ember gyűlhet össze, klubokat, diszkókat, előadótermeket, mozikat, de nem maradtak ki az iskolák, sportcsarnokok és a templomok sem.

György Alfons hangsúlyozta, 36 éve tűzoltó, ám ilyen súlyos esettel, mint ami a Colectivben történt, soha nem találkozott. A legfontosabb tanulság, hogy a rendezvényszervezőknek kell odafigyelniük, tudatosítaniuk kell, hova gyűjtik össze a szórakozni vágyókat, mondta a tűzoltóparancsnok. Emlékeztetett, hogy a nemrég életbe lépett 170-es jogszabály értelmében lehetőségük van elrendelni azoknak az egységeknek a bezárását, melyek nem biztonságosak tűzvédelmi szempontból.

Kovászna megyében erre nem volt szükség, ám négy esetben a tulajdonos önként döntött úgy, hogy felfüggeszti a tevékenységét. „Nem akarunk a gazdaság kerékkötői lenni, főleg egy olyan megyében, ahol ez amúgy sem dübörög, ám a biztonság a legfontosabb\" – fogalmazott György Alfons. Mint mondta, minden kisebb-nagyobb rendellenességet feljegyeztek, megoldásokat javasoltak, haladékot is adtak ezek kijavítására, és csak akkor bírságoltak, ha nem sikerült határidőre orvosolni a hibákat.

Elmondása szerint gyakori veszélyforrás volt az improvizált elektromos megoldás vagy az eltorlaszolt kijárat. A parancsnok szerint az iskoláknak, kórházaknak, sportcsarnokoknak nincs is szükségük engedélyre, azonban odafigyelnek a megelőzésre. A legfontosabb, hogy legyen felkészült a személyzet, tudja megszervezni a menekítést, hiszen, mint fogalmazott, gyakran „a pánik veszélyesebb, mint a tűz\".

György Alfons szerint jelenleg a templomokat ellenőrzik, hiszen ezek általában nagy kockázatot jelentenek, régen épültek, sok bennük a gyúlékony anyag, a fa és a textil, és általában kandallókkal, kályhákkal vagy improvizált elektromos melegítővel fűtenek bennük. A felügyelőség az elmúlt időszakban egyébként 57 szórakozóhelyet és 20 előadótermet ellenőrzött, az előbbieknél 532 rendellenességet, míg az utóbbiaknál 165 hiányosságot azonosítottak, ezekből mintegy 230-at orvosoltak.

Összesen 107 figyelmeztetést és 41 pénzbírságot róttak ki. Emellett 38 kimenekítési gyakorlatot szerveztek, melyeken 234 személy vett részt. Az ellenőrzési akcióban összesen 308 személy vett részt a különböző hatóságok képviseletében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés