
2011. május 06., 08:442011. május 06., 08:44
Kelemen Hunor csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatóján elmondta, az akció mottója „Figyelünk egymásra”, s a következő két hónapban 250 ezer magyart kérdeznek meg. Emlékeztetett: már a nagyváradi kongresszuson történt megválasztásakor emberközeli, erős, megbízható szervezet kiépítését ígérte.
„Az RMDSZ-nek másfél éves nehéz kormányzás után és egy évvel a jövő évi választások előtt pontosan kell látnia, mit gondol a közösségünk a saját jövőjéről, a szövetségről és annak munkájáról” – indokolta a konzultáció elindítását a szövetségi elnök. Kovács Péter főtitkár tájékoztatása szerint az akcióban mintegy ezren, elsősorban az alakulat polgármesterei, önkormányzati képviselői, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) tagjai, valamint önkéntesek vesznek részt, akik házról házra kopogtatnak, és helyben töltetik ki az űrlapokat a megkérdezettekkel.
A nyolc kérdést tartalmazó – hamarosan a www.erdelyikonzultacio.ro honlapról is letölthető – kérdőíveken az RMDSZ választ vár például arra, mennyire elégedettek a polgárok életkörülményeikkel, meg kell jelölniük azt a két legfontosabb problémát, amelyet szerintük településük polgármesterének meg kellene oldania. Véleményt mondhatnak arról, mivel kellene foglalkoznia az RMDSZ-nek országos szinten, mennyire elégedettek tevékenységével, sőt megjelölhetik azt a politikai szervezetet, amelynek bizalmat szavaznának az önkormányzati választásokon; végül megfogalmazhatják üzenetüket, gondolataikat az RMDSZ vezetőinek.
„A program az önkormányzati választásokra való felkészülés része, célunk egy őszre elkészülő problématérkép megrajzolása” – állapította meg Kovács Péter, aki kérdésünkre elmondta, az akciót a főtitkárság koordinálja, a beérkező válaszokat pedig a megyei szervezetek dolgozzák fel.
| A két politikus bejelentette: az elkövetkezőkben Hegedüs Csilla, Horváth Anna és Bodor László tölti be az RMDSZ főtitkár-helyettesi tisztségét. Hegedüs Csilla, a Kelemen Hunor vezette művelődési minisztérium tanácsosa a kulturális, Horváth Anna, a fejlesztési tárca volt államtitkára az önkormányzati, Bodor László Miért-elnök pedig az ifjúsági kérdésekért felel, és a programirodát vezeti. Kelemen különben Victor Ponta szociáldemokrata pártelnök csütörtöki kijelentésére – miszerint a PSD elképzelhetőnek tartja az együttműködést a jövőben a szövetséggel, „de nem minden áron” – úgy válaszolt: az RMDSZ sem zárja ki az együttműködést egyetlen demokratikus párttal sem. |
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!