
HÉV-re várva Kolozsváron. A legoptimistább tervek szerint 2028-ban indulhat az első szerelvény (képünk illusztráció)
Fotó: Jakab Mónika
A régi összetételű kolozsvári tanács utolsó, keddi ülésén szavazhatják meg a nagyvárost és agglomerációját kiszolgáló helyiérdekű vasút (HÉV) megvalósíthatósági tanulmányát. Az önkormányzat tervei szerint négy év múlva indulhatna az első HÉV, melynek megvalósítása több mint 230 millió euróba kerülhet.
2024. október 21., 20:332024. október 21., 20:33
2024. október 21., 21:542024. október 21., 21:54
Mint ismeretes, a kincses város csúcsidőben elviselhetetlen forgalmán könnyíteni hivatott három nagy infrastrukturális beruházás közül a kolozsvári HÉV beindítása tűnik a legkönnyebben megvalósíthatónak, hiszen a metró- és a körgyűrűépítés is hosszadalmasabb és költségesebb, nagyobb ködbe vésző folyamat.
Nemrég a bukaresti közlekedési minisztérium zöld jelzést adott a Szamos-parti megyeszékhely központját több ezer ingázó számára fél órás közelségbe hozó HÉV-nek, és a Román Államvasutak (CFR) is gyakorlatilag már rábólintott, hogy partneri kapcsolatot létesítsen Kolozsvár önkormányzatával a helyiérdekű vasút projektjének megvalósítása érdekében.
ez az utolsó, keddi rendkívüli ülésükön történhet meg (az idei helyhatósági választások eredménye alapján felálló közgyűlés várhatóan pénteken kezdi meg munkáját).
A műszaki-gazdasági mutatók értelmében a beruházás áfával együtt 1 149 916 114 lejbe (több mint 231 millió euróba) kerül. A projektet vissza nem térítendő európai uniós forrásokból, a bukaresti közlekedési minisztérium által biztosított román állami pénzekből, illetve az érintett települések – Kolozsvár mellett Magyargorbó, Kisbács, Apahida, Zsuk és Bonchida község – önrészéből finanszírozzák, miközben a Kolozs Megyei Tanács is kiveszi részét a kiegészítő szolgáltatások kiépítéséből.
A munkálatok első évében a keretösszeg 26 százalékát költenék el, a másodikban 40, a harmadikban pedig 34 százalékot.
A Gorbó–Kolozsvár–Bonchida-vonalon, 48,8 kilométernyi meglévő sínpáron majdan közlekedő HÉV mintegy 17 ezer, nagyvárosi agglomerációban lakó személyt szolgálhat ki. Az útvonalon 23 megállót terveznek. Naponta 30 járat indulhat: reggel 5 és 6 óra között egy, 6 és 19 óra között óránként kettő, 19 és 22 óra között pedig óránként egy-egy 420 férőhelyes szerelvény.
A közlekedési minisztérium indoklása szerint a helyiérdekű vasút egyrészt csökkentené a gépkocsiforgalmat a Kolozsvárra vezető főutakon (DN1, DN1F, DN1C), környezetbarát alternatívát biztosítva mintegy 17 ezer potenciális utas számára. A számos kiegészítő beruházás között P+R parkolók is épülhetnek (az úgynevezett Park and Ride típusú autóparkolók lényege, hogy közvetlen kapcsolatot biztosítanak a tömegközlekedéssel).

A bukaresti közlekedési minisztérium zöld jelzést adott a Kolozsvárt és környező településeit kiszolgáló helyiérdekű vasút (HÉV) projektjének. Közben Marosvásárhely körül is „mozgolódnak”.
Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
szóljon hozzá!