A partiumi találkozón Markó Béla, Frunda György és Verestóy Attila kivételével a szövetség kilencfős szenátusi frakciójának valamennyi tagja megjelent, házigazdaként pedig részt vett a tanácskozáson Kiss Sándor, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének vezetője, a megyei önkormányzat alelnöke is. Mint ismeretes, a 2012-es büdzsétervezet vitája ezekben a napokban zajlik a kormánykoalícióban, a Boc-kabinet várhatóan november 25-én szavaz róla, a tervek szerint pedig 27-én a parlament elé terjeszti a dokumentumot, amelyről december 20-áig szavazna a plénum.
Cseke Attila Bihar megyei szenátor szerint az RMDSZ fontosnak tartja, hogy valamennyi helyi és megyei önkormányzat igazságosan részesüljön a kormány rendelkezésére álló forrásokból, és legalább annyi pénz jusson mindenhová, mint 2011-ben, illetve hogy a kormány vegye fontolóra a közalkalmazotti béreknek a 2010. júniusi szintre történő visszaállítását, továbbá a nyugdíjak infláció utáni indexálását. Kiss Sándor a megbeszélésen arról panaszkodott, hogy a hírek szerint jövőre harminc százalékkal kevesebb pénzt juttat majd a kormány a megyéknek útjavításra. A politikus még az utcai tüntetés lehetőségét is kilátásba helyezte, amennyiben a pénzek elosztása nem lesz igazságos: tudomása szerint ugyanis a bevételek idén nőttek a tavalyihoz képest, így még érthetetlenebb számára, miért jutna most kevesebb az önkormányzatoknak, mint 2010-ben.
Cseke Attila volt egészségügyi miniszter ugyanakkor elmondta, az egészségügyben idén végbement decentralizációhoz hasonló folyamatra volna szükség a minisztériumok és kormánybiztosi hivatalok fennhatósága alatt működő szolgáltatások legalább felében is. Szerinte annak alapján, hogy a kórházakat vagy a gyermekvédelmi problémákat hatékonyabban képes helyben kezelni az önkormányzat, a városi sportklubok, az ifjúsági és sportigazgatóságok, a mezőgazdasági igazgatóságok, a munkaerő-elosztók, a környezetvédelmi ügynökségek, de akár a tanfelügyelőségek, illetve a megyei közegészségügyi hatóságok egy része is jobban működne, ha nem központi irányítással működne. A szenátusi frakció különben a készülő választási törvényről is véleményt alkotott. Az RMDSZ felsőházi honatyái nagyváradi zárónyilatkozatukban leszögezték: csakis olyan jogszabályt hajlandók elfogadni, amely továbbra is biztosítja a magyarság számarányos képviseletét a román parlamentben.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.