Hirdetés

Nagyvárad: köztereket neveznek el magyar személyiségekről

Schlauch Lőrinc bíborosról nevezték el a nagyváradi Római Katolikus Püspöki Palota kertjét és utcát neveznek el Thurzó Sándor 2009-ben elhunyt váradi muzikológusról – így döntött tegnap a váradi önkormányzat.

Nagy Orsolya

2011. november 01., 07:592011. november 01., 07:59

Schlauch Lőrinc bíborosról nevezték el a nagyváradi Római Katolikus Püspöki Palota kertjét – erről döntött tegnap a városi önkormányzat. Az Aradon – akkor még külön településként létező Újaradon – született és 1902-ben Nagyváradon elhunyt bíboros ajándékozta a városnak azt a telket, amelyen jelenleg Nagyvárad egyik legszebb ligete, a Petőfi park terül el, illetve a sokáig múzeumkertként emlegetett kertet, amely a püspöki palotát, illetve a római katolikus székesegyházat veszi körül. Feljegyezték róla, hogy szívügyének tekintette a parkok és kertek rendben tartását.

A váradiak egyébként a jelenlegi Petőfi parkot ismerik Schaluch-kertként, lévén ez a liget korábbi hivatalos elnevezése. Fodor József, a váradi püspökség vikáriusa azonban azt mondja, mivel a park jelenleg is magyar személyiség nevét őrzi, a püspökség nem kérte a név megváltoztatását, így lett inkább a palotakert a név várományosa. A kert egyébként mostanáig a Kanonok sorhoz tartozott hivatalosan, ám mivel csak két épület áll rajta – a palota és a székesegyház –, nem lesz szükség arra, hogy bármelyik váradi lakos kénytelen legyen megváltoztatnia lakhelye nevét a személyi igazolványában, a névváltoztatás tehát semmilyen bonyodalmat nem okoz.

A vikárius a Krónikának azt is elmesélte, hogy korábban a városvezetőség egy távoli, lakótelepi utcát akart a bíborosról elnevezni, de ezt a püspökség igen méltatlannak tartotta, hiszen Nagyvárad egyik legjelentősebb személyiségéről van szó.

A városi önkormányzat tegnap arról is döntött, hogy utcát neveznek el Thurzó Sándor 2009-ben elhunyt váradi muzikológusról, a Varadinum Vonósnégyes alapítójáról, a város nagyra becsült szülöttéről. A Thurzó utca a Késmárk (Ogorului) utcából indul ki, összekötve azt a Vucskics (Ceyrat, azelőtt Toamnei) utcával. Thurzó Sándor 1920-ban született, 1836 és 1974 között volt a Nagyváradi Állami Filharmónia tagja hegedűművészként. 1956 és 1959 között a váradi bábszínház igazgatója volt. Nevéhez a váradi zenetörténetben végzett kutatások fűződnek, illetve a mai napig évente megrendezett Haydn – Pichl – Ditters von Dittersdorf nemzetközi komolyzenei fesztivál. A művészre nemrég koncerttel emlékeztek Nagyváradon.

 

Telekcsere a régi birtokért

Egy telekcserének köszönhetően kerülhetett ismét a nagyváradi római katolikus püspökség birtokába egy olyan telek, amelyet valamilyen okból a restitúció alkalmával nem kapott vissza. Fodor József vikárius a Krónikának elmagyarázta: a Széles (Menumorut) utcai egykori Szent József-kórház mögött található egy olyan telek, amelyet tisztázatlan okokból nem kapott vissza a püspökség az épülettel együtt. Most azonban kénytelen cserébe adni is valamit a városnak: a közelben ugyanis még több teleknek is tulajdonosa a váradi katolikus püspökség, egyebek közt olyanoknak is, amelyeket már rég közterületként használnak. Köztük van az a telek is, amelyen egykor az úgynevezett kántorház állt. Ezt később lebontották, ám a telek az egyházé maradt. Ezt cserélik most el a kórház melletti területért – tudtuk meg. A Szent József-kórházat egyébként a püspökség hamarosan teljesen felújítja – kívülről már szinte teljesen megújult az épület.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Hirdetés
2026. október 10., szombat

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint

Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint
2026. október 10., szombat

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is
2026. október 09., péntek

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita

Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita
Hirdetés
Hirdetés