
Fotó: A szerző felvétele
2007. augusztus 28., 00:002007. augusztus 28., 00:00
A legrégebbi épület, az 1940-es évek elején épült menedékház szomszédságában van ugyan egy gyűjtőpont, de ez már nem tud megbirkózni a megnövekedett szemétmennyiséggel. Persze a sízők, kirándulók eddig sem feltétlenül hordták ide a szemetet. „Műanyag palackból volt a legtöbb, de találtunk porcelán mosdókagylót, hegesztőpalackot, tűzoltó készüléket, és néhány sílécet is” – számolt be az erdőből és a sípályák környékéről begyűjtött „zsákmány” összetételéről Péter Attila, az UFF alelnöke. A háromnapos tábor alatt a résztvevők nemcsak a hegytetőt, hanem az oda vezető kilenc kilométeres erdei utat is végigtakarították, újrafestették a kanyarokat levágó, útrövidítő gyalogösvény turistajelzéseit is, a pihenőpadok és az útszéli kút fedelének a javítására pedig a következő tábor alkalmával kerítenek sort. A Madarasi Hargitán szervezett hétvégi tábor ugyanis csak az első állomása volt az UFF Ecoinfo Hargita 2007 nevű, féléves környezetvédelmi programjának, amelyre a Környezetvédelmi Alaphoz (AFM) benyújtott pályázaton nyertek 28 ezer lejt. A következő tábort szeptember közepén szervezik, ekkor a Madarasi Hargitát a környékkel öszszekötő túraösvények újrafestését is elvégzik. „Az Ecoinfo Hargita 2007 programmal a környezetvédelem fontosságának tudatosítására, környezettudatos magatartás kialakítására törekszünk. A takarítás-helyreállítás, amit a Madarasi Hargitán végeztünk, sziszifuszi munka lesz, ha továbbra is mindent szétdobálnak a kirándulók. Plakátokat, szórólapokat, pólókat, rádióreklámokat készítünk, a helyi középiskolákban beszélgetéseket szervezünk a diákokkal; egyszóval mindenki figyelmét rá akarjuk irányítani arra, hogy vigyázzon a környezetére, és nemcsak a Madarasi Hargitán. A nagytakarítás, amit ott végeztünk, azon túl, hogy önmagában is fontos, a program jelképértékű része, mert erre talán jobban felfigyelnek az emberek” – mondta Péter Attila. Az Ecoinfo Hargita 2007 november végén konferenciával zárul, a szervezők reményei szerint ekkor már a figyelemfelkeltő kampány eredményeit is összegezhetik majd.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.