2011. június 16., 08:032011. június 16., 08:03
Ezt megelőzően, július 9-én a Kolozs megyei kerékpárosok részvételére számítanak a szervezők, ugyanis ekkor térképezik fel, hogy hol, mennyi szemét található szétszórva a természetben – jelentette be Mihai Sepsi és Adrian Dan Pop szervező. Sepsi szerint az idei nagytakarító akció újdonsága az új hulladékfeltérképező módszer, amely hatékonyabbá teszi a szemétgyűjtés megszervezését. Ezúttal 3x3 kilométeres területekre bontva térképezik fel a szemetes helyeket, majd megalkotják az országos szeméttérképet, amelyet az önkormányzatok is használhatnak majd. Tavaly az akcióban országszerte több mint 200 ezer önkéntes vett részt, akik 55 ezer zsák szemetet gyűjtöttek össze, idén félmillió részvevőre számítanak. Akik szeretnének részt venni a takarításban, a www.letsdoitromania.ro honlapon jelentkezhetnek.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!