
Fotó: A szerző felvétele
2011. július 27., 07:112011. július 27., 07:11
Ezzel egy időben az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) hivatalból eljárást indított Cătălin Cherecheş polgármester ellen, a vizsgálat keretében arra kíváncsiak, hogy a kezdeményezés szegregációnak minősül-e, vagy sem – nyilatkozta Asztalos Csaba, a CNCD elnöke. Az eljárás a 2000-ben elfogadott, 137-es számú kormányrendelet alapján zajlik, amely mindennemű diszkrimináció megelőzéséről valamint annak büntetéséről szól – mondta. Ugyanakkor az elnök hozzáfűzte, a vizsgálat során beidézik majd a polgármestert is, aki az eljárásról egyelőre semmilyen hivatalos értesítést nem kapott. Döntés ebben az ügyben szeptemberre várható.
A tömbházakban már a közvilágítást is megoldotta az önkormányzat. „Továbbá a belső udvart lekövezzük, aszfaltozzuk, az udvar bejáratát is kialakítjuk, és az esővíz elvezetésére is kialakítunk kanálisokat” – részletezte érdeklődésünkre Cătălin Cherecheş városvezető. Az elmúlt héten ugyanis két lyukat kellett törni a betonfalba, mert a heves esőzések miatt nagyon felgyűlt az esővíz a tömbházak udvarán, az esővíz elvezetése pedig nem volt megoldva. Arra a kérdésünkre, hogy a tiltakozó roma szervezetek a kerítés felépítésére reagáltak-e, vagy sem, a polgármester azt válaszolta, őt eddig még nem kereste meg senki. „De nem is velem kellene hogy tárgyaljanak, hanem a tömbházakban lakó, szegény sorsban élő romákkal kell felvenniük a kapcsolatot, és próbáljanak meg a helyzetükön segíteni, ne csak jöjjenek a mérőszalaggal, és mérjék a fal magasságát. Akkor lesznek igazán a romák képviselői, ha nemcsak az irodából beszélnek, hanem kijönnek terepre, és beszélnek az itt élőkkel” – állította a polgármester. A városvezető legújabb ötlete az, hogy a betonfalon helyi művészek, fotósok alkotásait helyezzék el. Ennek érdekében már fel is vette pár művésszel a kapcsolatot. Ezzel barátságossá szeretnék tenni a környezetet. „Látva ezt az óriási érdeklődést, amit a média tanúsít a fal iránt, gondoltam, miért ne tehetnénk a kerítést turisztikai látványossággá, ha már amúgy is annyian kijárnak megnézni?” – tette hozzá enyhén ironikus hangnemben Cherecheş.
Az érintett telepen járva a lakók elpanaszolták, hogy a fal sajnos nem tartja vissza a roma gyerekeket az eddigi csínytevéseiktől. „Az este már pár gyerek a kerítésen mászkált, amíg le nem zavartuk őket, mert attól féltünk, hogy leesnek onnan – közölte felháborodva Gyulai Alin, aki a tömbházlakók vezetőjének mondta magát. Most ugyan nem mennek ki az utcára, hogy onnan dobáljanak kövekkel, hanem a kerítésen keresztül hajigálják át a köveket, sárlabdákat, meg aztán most ráadásul senki sem látja őket. De mindezért a szülők a felelősek, mert nem nevelték meg a gyerekeiket.” A két tömbházban mintegy 200 család lakik, ez összesen több mint 600 személyt jelent.
Amint arról korábban beszámoltunk, több roma civil szervezet is gettósításnak nevezte korábban Cătălin Cherecheş polgármester kezdeményezését, és úgy vélik, az elöljárónak rasszista megnyilvánulásai vannak, és szegregációra törekszik azzal, hogy a közel két méter magas és 100 méter hosszú betonfallal vette körül a város többségében romák lakta Horea utcai tömbházát. A Romániai Romák Civil Egyesülete (ACRR) szerint az elöljáró kezdeményezése a második világháborúbeli zsidó negyedekre emlékeztet, és úgy vélik, ez napjainkban elfogadhatatlan az emberi jogok mellett elkötelezett Romániában. Az ACRR közleményben fejtette ki, amennyiben a hatóságok nem állnak el a falépítéstől, a civilek az uniós szervekhez fordulnak.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!