A júniusban lemondatott RMDSZ-es távközlési és informatikai miniszter elsősorban az új negyed építési projektjéért felel majd a versenytárgyalás nyertesének, a Polus Real Estate vállalatnak a megbízásából. A 230 millió euró értékű, 203 hektáron elterülő lakónegyedben várhatóan 5800 lakás lesz majd. Nagy Zsolt a Krónika érdeklődésére elmondta: a jövőben új állására kíván összpontosítani, és nem áll szándékában politikai szerepet vállalni.
Amint arról beszámoltunk, a politikus ellen az energetikaprivatizációs kémbotrány néven elhíresült ügyben indított vizsgálatot az ügyészség. A nyomozók szerint több állami nagyvállalat privatizációja során egy nemzetközi kémhálózat – amelynek feje Sztamen Sztancsev bolgár üzletember – csalásokat követett el, mivel törvénytelenül jutott hozzá titkosított adatokhoz. Az ügyben Nagy mellett Codruţ Şereş volt gazdasági és kereskedelmi miniszter, illetve a két érintett tárca egy-egy tisztségviselője ellen is vizsgálat indult. Őket azzal gyanúsítják, hogy titkos iratokat csempésztek ki a minisztériumokból. Nagy Zsoltot előbb hazaárulással gyanúsították, később nemzetközi bűnszervezet támogatásával vádolták a nyomozók. Az ügyészek szerint az ő feladata volt ellenőrizni, hogy a titkosszolgálatok mikor hallgatják le Sztancsev telefonbeszélgetéseit. A politikus többször is hangsúlyozta ártatlanságát, és kijelentette: az általa átlapozott dossziékból nem lehet bűnrészességére következtetni. Nagy jelenleg Markó Béla szövetségi elnök külpolitikai tanácsadója.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.