
Fotó: MTI
A már elkészült műalkotás felállítása így tovább késik, bár 2005-ben, Gheorghe Funar egykori polgármester leváltását követően a kezdeményezők úgy nyilatkoztak: hónapok kérdése a püspök szobrának felállítása.
Az alkotás azt követően került ismét a figyelem középpontjába, hogy a kolozsvári Avram Iancu-szobor esetleges eltávolítása körül kialakult vitába a Gheorghe Funar a Márton Áronnak emléket állító szobrot is belekeverte. Az egykori városvezetőt felháborította, hogy civil kezdeményezés következtében Kolozsváron felmerült az általa felállíttatott Avram Iancu szobor eltávolításának ötlete. Tegnapi, Emil Boc jelenlegi polgármesterhez intézett nyílt levelében a Szekuritáté besúgójának nevezte a püspököt, aki szerinte a Székely hadosztály hadnagyaként sok románellenes terrorista cselekmény értelmi szerzője volt. László Attila, helyi tanácsos, a megyei RMDSZ elnöke aljas rágalomnak nevezte a kijelentéseket, mint mondta „a volt városvezető fejében megint összeütköztek a vonatok, ha azt hiszi, hogy még mindig tömegeket lehet megmozgatni az ilyen aberrációkkal.”
Ugyanakkor a Nagy-Románia Párt szenátora nyílt levelében felkéri a jelenlegi városvezetőt, hogy szervezzen közvitát Márton Áron „románellenes, terrorista tevékenységéről”, melyen a Vatra Românească Egyesület és az Avram Iancu Egyesület képviselői is kifejthetik véleményüket. Funar szerint Emil Bocnak a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottsághoz (CNSAS) kellene fordulnia a püspök dossziéjáért.
Márton Áron szobrát először 2004-ben szerették volna felállítani, azonban a kincses város központi részének általános városrendezési terve akkor még nem készült el. Ezenkívül Funar polgármesterségének utolsó évében a helyi tanács megelégelte a városvezető újabb és újabb szoborállítási elképzeléseit, ezért minden köztéri műalkotás felállításához kapcsolódó tervet elvetettek.
A Czirják Árpád érseki helynök, volt kolozsvári főesperes kezdeményezte szobrot a tervek szerint a templom bejáratától balra eső zöldövezetben, az ott lévő fenyőfák előtt helyeznék el A Márton Áron szobor felállítása László Attila szerint a jelenleg is nacionalista hangulatkeltések miatt késik, pedig a polgármesteri hivatalban már megtalálták a területtel kapcsolatos jogi bonyodalmak megoldását. A szobor felállításához csak az építkezési engedély szükséges, ám ezt a polgármester nem írhatja alá addig, míg nincs tisztázva a talapzat alatt lévő terület jogi helyzete. „A 19. század végén, amikor a templom körüli épületeket lebontották, az egyház egy kitételt iktatott a telekkönyvbe: a templomkertben nem szabad építkezéseket engedélyezni” – mondta lapunknak László Attila. Szerinte ezt a kitételt csak hosszas törvényszéki procedúrát követően lehetne törölni, ám az engedélyeztetési eljárás alatt felfigyeltek arra, hogy a templomkertből pár négyzetméter terület köztulajdonban van. Ennek bérbeadása lerövidítené a jóváhagyási folyamatot. Az egyház kérvényezte a terület haszonbérbeadását a helyi tanácsnál, az ilyen jellegű döntésekhez azonban kétharmados, minősített többség kell, ami a júliusi voksoláson nem gyűlt össze. A tanácsosok annak ellenére nem szavazták meg a terület koncesszionálását, hogy korábban 30 ezer lej elkülönítését szavazták meg a talapzat felállításának költségeire. A helyi tanács PRM-s tagjai többek között azzal érveltek a telek bérbeadásának elutasítása mellett, hogy a Márton Áron püspök románellenes cselekedeteket hajtott végre. „Czirják Árpád volt főesperes érdeme ez a kezdeményezés, azt szerettük volna, hogy még tisztségében legyen a felszenteléskor” – mondta Boros János alpolgármester. Hozzátette, az ügyben pénteken ismét volt egy koalíciós egyeztetés a helyi képviselőkkel és polgármesterrel, és várhatóan még ebben hónapban ismét napirendre kerül a terület bérbeadásának ügye. Mint mondta, a minősített többség megszerzéséhez a Szociáldemokrata Párt tanácsosainak szavazataira is szükség lesz, de bízik abban, hogy őket is sikerül meggyőzni.
A magyarországi Karcagon megöntött műalkotás jelenleg egy Budapest melletti szoborkertben várja, hogy Kolozsváron eleget tegyenek a szükséges formaságoknak, és felállíthassák a Szent Mihály-templom mellett. „Két éve elkészült a szobor, már csak fel kell állítani” – mondta lapunknak a szovátai Bocskai Vince, a műalkotás készítője. A püspök szobrának kivitelezésére 2001 novemberében hirdettek meghívásos alapú pályázatot. Nyolc művészt kértek fel a részvételre, az érsekség döntése nyomán a Bocskai alkotása nyert. Az egészalakos szobor az öntött vaskerítés mögött, 5-6 méterrel a fenyőfák előtt kapna helyet. A 80 centiméteres talapzaton álló, 2 méter 90 centiméter magas figura a Szent Mihály-plébánia épülete fele néz majd.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.