Hirdetés

Múzeumkert, a csodák birodalma

Gyergyószentmiklós – Gyergyói Nyári Napok zajlott a hétvégén. A Támasz Klub szellemi fogyatékos fiatalokat foglalkoztató iskola Őrangyal délután című programjával, illetve Kovács László budapesti fotóművész tárlatnyitójával kezdődött pénteken Gyergyószentmiklóson a háromnapos Gyergyói Nyári Napok. A rendezvénysorozat első napját a képzőművészeti kiállítások uralták: a fotótárlat után az elhunyt gyergyóalfalvi Sövér Elek festőművész gyűjteményes kiállítását tekinthették meg az érdeklődők.

Jánossy Alíz

Jánossy Alíz

2007. június 25., 00:002007. június 25., 00:00

A város főterén parádés felvonulást tartottak: a sort a huszárok nyitották, majd a Step Dance menettáncosai, a Hóvirág néptáncosai, sportolók és a különféle civil szervezetek képviselői vonultak fel. Este az Echinox és a Mercedes Band együttes szórakoztatta a közönséget.

A rendezvénysorozat második napja főzőversennyel kezdődött, ám az igazi ünnepi hangulat a Tarisznyás Márton Múzeum kertjében uralkodott. A kisgyerekes családok többnyire távol a zajosabb sportpályai eseményektől, a múzeumkertben tanyáztak – ahol minden volt, amire egy apróság vágyhat. „Voltak igazi bocik, báránykák és lovak, és meg is lehetett simogatni őket” – magyarázta korának megfelelő komolysággal egy pöttöm négyéves. Az ugrálásra szolgáló gumivár sem állt üresen egy pillanatig sem, a bátrabbak pedig még az „igazi” gőzösre is felmerészkedtek. A kézművesek számos érdekességet kínáltak kirakodóvásárukon, és egy-egy népi mesterség egyszerűbb fogásaival is megismertették a gyerekeket. Főleg a legénykék figyelték szájtátva, hogyan formázza az izzó vasat nyílheggyé egy több mint százéves, csak erre az alkalomra beüzemelt fúvó segítségével Árpi bácsi, a kovács. Ha pedig megszomjaztak, Jóska bácsi tejbárjában – egy eredeti esztenaházban – friss házi tejet kóstolhattak a kicsik. A jurtában sámándobbal űzték el a „rossz szellemeket”, és az íjazást is kipróbálhatták az erre kíváncsiak. Ebédre juhpörköltet és túrós puliszkát tálaltak azoknak, akik úgy döntöttek, az egész napot a múzeumkertben töltik. Délután kicsik és nagyok is megcsodálhatták Balázs Miklós helyi fotóművész tárlatát, amelyen Gyergyószentmiklós száz évét mutatta be képekben, majd B. Nagy Tibor Pejkó című filmjét, illetve a forgatás idején készült fotókat nézhették meg. Este Szent Iván éji tűzugráson, illetve Ferenczi György és a Rackajam együttes koncertjén szórakozhattak a fiatalok.

Vasárnap sakkvetélkedőn mérték össze tudásukat az ész sportjának kedvelői, a gyerekek pedig a Vitéz László csodaládája című előadást nézhették meg a Tamási Áron Bábszínház előadásában. Kora délután a Csabafiak lovas- és harcászati bemutatóján vehettek részt, illetve Bajna György újságíró Sajtószemle gazdaszemmel című előadását hallgathatták meg az érdeklődők. A Gyergyói Nyári Napok a magyarországi Charlie koncertjével zárult.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
2026. április 27., hétfő

Változékony marad az időjárás a következő két hétben

Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.

Változékony marad az időjárás a következő két hétben
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött

Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött
2026. április 26., vasárnap

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél

Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél
2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ

Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ
2026. április 25., szombat

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág

A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág
2026. április 24., péntek

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok

A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok
Hirdetés
Hirdetés