
Fotó: Boda L. Gergely
Kortárs művészetekben, színházban, zenében gazdag, színvonalas, tartalmas rendezvénysorozatot ígérnek idén az augusztus 26–30. között zajló Vásárhelyi Forgatag szervezői.
2015. augusztus 22., 16:182015. augusztus 22., 16:18
A rendezvény augusztus 26-án, szerdán 18 órakor a Kultúrpalota nagytermében kezdődik. Az ünnepélyes nyitórendezvényen fellép a Maros Művészegyüttes a Szívem virág, míg a világ című előadásával, illetve Pál István Szalonna és bandája.
A koncertek forgataga is szerdán veszi kezdetét, a Teleki Tékában 21 órától a magyarországi InFusion Trio lép közönség elé. A koncerteknek a továbbiakban a Maros-part ad otthont, valamint a Palotaudvarnak elnevezett Enescu utca Kultúrpalota előtti szakasza. A fellépők között a Budapest Bár, Péterffy Bori és a Love Band, Keresztes Ildikó, a Bagossy Brothers Company, a Neoton Família sztárjai, a Blue Project szerepel.
Érdekes színfoltnak ígérkezik az Aranykakas udvarán helyet kapó Szféra – kortárs művészetek tere, amelyre Jakab Szabolcs programfelelős hívta fel a figyelmet. Ott képzőművészeti kiállítások, koncertek lesznek, valamint kerekasztal-beszélgetések a kortárs művészetekről, bemutatók, dizájn-vásárok, közönségtalálkozók, könyvbemutatók. Ide főleg azokat várják a szervezők, akik a hagyományos művészetektől, hagyományos vásároktól eltérő újdonságokra vágynak.
Péntek délelőtt 11 órakor nyitja kapuit a tér, és vasárnap estig folyamatos rendezvényeivel teszi színesebbé, különlegesebbé az idei forgatagot. Az eddiginél is nagyobb hangsúlyt kap a színházművészet – ismertette a programot Jakab Orsolya és Csatlós Károly.
A színházforgatagba bekapcsolódik a Spectrum Színház is, amely erre az alkalomra időzítette Gogol Egy őrült naplója című elbeszélése alapján készülő előadásának a bemutatóját. A premierre augusztus 27-én, csütörtökön 20 órától kerül sor, a következő előadásra pedig másnap, pénteken este ugyanabban az órában. A belépés díjtalan, ezért arra kérik azokat, akik szeretnék megtekinteni a produkciót, hogy előre foglaljanak helyet, mivel a nézőtér csupán 50 férőhelyes.
Az előadás rendezője B. Fülöp Erzsébet, előadja Kovács Károly színművész. A kishivatalnokok életéről szóló darab a részvétet, az együttérzést jeleníti meg. A rendezvény keretében a Yorick Stúdió és a Temesvári Csiky Gergely Színház közös produkcióját, az Egyszeröt című előadást is bemutatják a Concordia szálló előadótermében.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!