Hirdetés

MÚRE: nem etikus Szepessy panasza a Krónika ellen

Felmentette a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) etikai bizottsága a Krónika vezető szerkesztőjét a Szepessy Előd, az Erdélyi Magyar Televízió ügyvezető igazgatója által megfogalmazott vádak alól. A marosvásárhelyi székhelyű csatorna ügyvezetője annak megállapítására kérte a MÚRE becsületbíróságát, hogy összeegyeztethetők-e az Újságírói Etikai Kódex előírásaival Rostás Szabolcs március 31-én megjelent, Monopolpénzek című vezércikkében, valamint április 8-án a Szepessy közleményére írt válaszában a televízióval kapcsolatban „megfogalmazott állítások és sugalmazások”.

Krónika

2011. június 08., 14:202011. június 08., 14:20

Az egyesület alapfokon eljáró etikai bizottsága a felekhez szerdán eljuttatott határozatában ismerteti: a testület három tagja egyetértésben megállapította, hogy a Szepessy Előd ETV kontra Rostás Szabolcs Krónika napilap ügyben nem történt semmiféle újságírói etikai kihágás.

A MÚRE döntése itt olvasható.

Az indoklás szerint a Monopolpénzek című írás olyan publicisztika, amelyben a szerző elmondja véleményét és kételyeit, anélkül, hogy ténynek állítaná be. Az újságírónak a sajtószabadság és -etika szellemében joga van véleményét elmondani, még akkor is, ha az érintettek ezt nehezményezik, vagy nem értenek vele egyet.

„Az újságíró, és különösen a felelős újságíró dolga a kételyek és vélemények nyilvánosságra hozása. Mivel a replika jogán a Krónika helyt adott Szepessy Előd sajtóközleményének, ezzel teljesítette az Etikai Kódex előírásait. Ugyanakkor azt is meg kell állapítanunk, hogy a Rostás-cikk az Erdélyi Tévét csak mellékesen említi” – szerepel a határozatban, amely emlékezteti az érintetteket a következő közös etikai alapelvekre is: „Őrizni kell a sajtó szabadságát, az újságírói függetlenséget és pártatlanságot a tulajdonossal szemben is, akár magántulajdonosokról, akár közösségi tulajdonosokról van szó. A tömegtájékoztatási eszköz árucikk, de a benne közölt, újságírótól származó információ nem az informátor, nem az újságíró, nem a tömegtájékoztatási eszközt birtoklók tulajdona, hanem része az állampolgárok alapvető jogainak.”

Az etikai bizottság a továbbiakban megállapítja azt is: Szepessy Előd személyes érintettség okán tett panaszt, ami a testület szerint nem nevezhető etikusnak.

„Közügyekből nem lehet hiúsági kérdést kreálni, mert sajtóetika mezében saját személyes érzékenységet közügyként feltüntetni, ellenkezik a sajtóetikával” – szögezi le a bizottság.

A felek a kézhezvételtől számított tizenöt napon belül halasztó hatályú fellebbezéssel élhetnek, ellenkező esetben a MÚRE alapfokú határozata jogerőssé válik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés