A hétvégén rendezett kétnapos ünnepséget megnyitó beszédében a püspök feltette a kérdést: „Ki hitte volna, amikor 1948-ban anynyi más felekezeti iskola megszüntetésével együtt a mi iskolánkat is államosították, hogy eljön az idő, amikor a mi iskolánk is feléled hamvából, mint a főnixmadár?”
Gaal György tanár pénteken délután a Fejezetek a kolozsvári Unitárius Kollégium történetéből című könyvet ajánlotta az olvasók figyelmébe. A három részből álló kötet első részében az Unitárius Kollégium alapításától, azaz 1557-től 1693-ig terjedő időszakot a tanoda egykori tanára és igazgatója, Benczédi Gergely; az 1693-től 1900-ig húzódó időt szintén egy egykori tanár, Gál Kelemen írta meg. Ezeknek a munkáknak a tömörített változatát egészítette ki Gaal György az 1901-1948 közötti időszak történetével.
A rendezvény alkalmával a János Zsigmond Unitárius Kollégium és a Brassai Sámuel Gimnázium halljában emléket állítottak mindazoknak, akik az iskola létrehozásában, fenntartásában és a történelem pusztító és ártó viharai után az újjáépítésben szerepet vállaltak. A támogatók, adakozók falra festett neveit a diákok olvasták fel. Kolumbán Gábor főgondnok a táblaavatón az egyház és az iskola szellemiségének összetartozását hangsúlyozta, majd az emlékezők koszorút helyeztek el a Brassai Sámuel, Berde Mózes és Dávid Ferenc emléktábláján. A megemlékezésen felavatták az iskola évszázadokon át őrzött gyűjteményének restaurált darabjaiból álló Gelei József Biológia Iskolamúzeumot, valamint a Körmöczi János Fizika Múzeumot. A szombat délelőtti ünnepi istentisztelet után az Unitárius Kollégium diákjai irodalmi műsort tartottak a Péterffy Gyula énekkar részvételével. Este a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című Déry Tibor–Presser Gábor–Adamis Anna-darab zárta a napot a kollégium színjátszó társulatának előadásában.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.