2011. július 19., 08:072011. július 19., 08:07
Csortán Ferenc marosvásárhelyi műemlékvédő az MTI-nek elmondta, hogy Dorin Florea polgármester nemrég elégedetlenségének adott hangot, hogy a műemlékvédők nem hajlandók törölni a műemlékjegyzékről az épületeket, így azokat nem lehet lebontani. Elmondta, a polgármesteri hivatal fél évvel ezelőtt kezdeményezte az épületek műemléklistáról való törlését. Erről az országos műemlékvédelmi bizottság nyilvántartási albizottságának kell döntenie. De a kérés még nem került a testület elé, mert a beterjesztéshez és a kérés megindoklásához még nem gyűjtötték össze a szükséges iratokat.
A Víkendtelep bejáratánál lévő egykori helyi bútorgyár építtette a 20. század első felében munkásai számára azt a két házat, amelyek a Kós Károly által meghonosított építészeti stílus miatt élveznek védettséget. A két ingatlan leromlott állapotban van, korábban hajléktalanok laktak bennük. A műemlékvédő szerint a város vezetőségének restaurálnia kellene az ingatlanokat. A harmadik épület főleg magyar kultúrtörténeti szempontból értékes, hiszen ebben az egyszerű házban működött évtizedeken át a város leghíresebb vendéglője, a Súrlott grádics. 1915-ben Ady Endre és Boncza Berta voltak itt vendégei Bernády György akkori polgármesternek. Csortán szerint ez az épület jelképe a városnak, „szakrális hely” a helyi magyarság számára, de építészeti szempontból is értékes, hisz a 19. század közepe tájáról kevés épület maradt meg Marosvásárhelyen.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!