Műcsőrével már kelepel is Uzonka

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Visszatért gazdájához az uzoni gólya A hétvégén engedték szabadon háromheti orvosi megfigyelés után Uzonkát, a csőrprotézises gólyát. Kelemen László, a sepsiszentgyörgyi Rara-Avis Természetvédő Egyesület elnöke elmondta: műcsőrével eszik, iszik, tollászkodik és kelepel a nemrégiben megműtött uzoni gólya.

2006. július 31., 00:002006. július 31., 00:00

A sepsiszentgyörgyi állatorvos- és fogorvoscsapat a világon egyedülálló orvosi beavatkozásként öt előkészítő műtét után július elején helyezte fel a protézist a letört csőrű gólyára. Ezt követően a madarat a Rara-Avis rétyi telephelyén karanténba helyezték, ahol folyamatos orvosi felügyelet alatt tartották. Eközben Uzonkát a helyi halászok etették, és vitaminos kezelést is kapott, mert attól tartottak, hogy szervezete nem fogadja el a protézist. Kelemen László szerint a gólya a lábadozás ideje alatt felerősödött, másfél kilogrammot hízott, ezért szállították vissza uzoni gazdájához. A szabadon engedésekor Uzonka néhány méter repülés után visszatért a Kányádi Ferenc portájára, ahol evett az előkészített eledelből.
A műtétet végző szakemberek lapunknak elmondták, a műcsőr minden funkcióját betölti, emellett a madár visszanyerte önbizalmát is, de az elmúlt időszakban még közvetlenebb lett az emberekkel, ezért további felügyeletet igényel. Az ornitológusok szerint már nincs esély arra, hogy a kétéves gólya valaha is elvándoroljon. Az idén tavasszal brutálisan bántalmazott madár világpremiernek számító műtétjét sepsiszentgyörgyi természetbarátokból álló orvoscsapat saját költségén végezte el. A Kusztura János fogorvos által készített műcsőrt Kondor Attila állatorvos helyezte fel. A szakemberek számára a madár életének megmentése mellett, szakmai elégtételt is jelentett a beavatkozás sikere. Albert Álmos sepsiszentgyörgyi polgármester elismerő oklevéllel ajándékozta meg az ügyben érintetteket.
A gólya bántalmazása nagy felháborodást keltett világszerte, hiszen a madárra tavaly műholdas adó-vevő készülék került, ugyanis részt vett egy olyan európai programban, amelyet Franciaország ökológiai minisztériuma támogatott. Bár a Maros megyei Milvus Madártani Egyesület és az uzoni polgármesteri hivatal összesen 15 millió régi lejt ajánlott fel a nyomravezetőnek, a gólyát bántalmazó kilétére még nem derült fény.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek
2025. szeptember 27., szombat

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat

A nyelvtanulás hosszú távon nagy mértékben megtérülő türelemjáték, a leggyorsabban pedig élő gyakorlással lehet elsajátítani egy nyelvet – vallja Popa Gitta, aki szerint fontos, hogy a román nyelv tanulása szeretetteljes, interaktív közegben történjen.

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat
2025. szeptember 27., szombat

Lakásvásárlás világszerte: akár évtizedek munkája Hongkongban, egyre drágább Kolozsváron is

A globális ingatlanpiac túlzásai korrigálódni kezdtek, de a nagyvárosokban még mindig évtizedekbe telik, mire egy átlagjövedelmű munkavállaló saját lakáshoz juthat.

Lakásvásárlás világszerte: akár évtizedek munkája Hongkongban, egyre drágább Kolozsváron is