Mocsaras kertek, borúlátó lakosok

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Víz alatt áll közel száz aranyosgyéresi ház Több utca került víz alá a Kolozs megyei Aranyosgyéresen a szerda éjjeli esőzések miatt. A víz a pincék mellett egyes házak földszintjét is elöntötte. A helyszínre érkező tűzoltók nem tudták felbecsülni, mennyi idő alatt lehet kiszivattyúzni a vizet a házakból és kertekből. A lakosok szintén borúlátóak: szerintük csak nyár végére száradnak ki a gazdaságok.

Gazda Árpád

2006. június 09., 00:002006. június 09., 00:00

A Kolozs megyei Aranyosgyéres több utcája víz alá került a szerda éjszakai esőzések következtében. A helybéliek becslése szerint nyolcvan-száz gazdaságot érintett a vízözön: többségükben színültig tele vannak a pincék, egyes házak földszintjét pedig szintén elöntötte az ár.
„Az éjszaka fél órán keresztül úgy zuhogott az eső, hogy szinte semmit nem lehetett látni, néhány óra múlva pedig már tudtuk, hogy ebből baj lesz. A víz az utcákon folyt végig, már látszott, hogy nemsokára az udvarokba, kertekbe is beszivárog” – mesélte elöntött háza előtt az egyik aranyosgyéresi. Elmondta, reggelre az udvaron már bokáig érő víz állt, ami aztán a küszöbön is átbukott. „A konyhában is gumicsizmában járunk, a kanapét pedig téglákra tettük, hogy ne ázzon el” – magyarázta a település lakosa. Szomszédja, Marin Constantin ellenben nem csodálkozik a történteken: kifejtette, a 60-as évek óta lakik a környéken, a csatornahálózatot pedig utoljára 1970-ben takarították. „Azóta több mint 30 év telt el, nem kell csodálkozni, hogy a csatornák nem tudják elnyelni a vizet: a csövek már felteltek földdel, homokkal” – magyarázza Constantin.
A vasúti töltésen túl levő városnegyedben álló házak tulajdonosai hajnalban homokzsákokkal próbálták megakadályozni, hogy az utcáról udvarukra folyjon a néhány óra alatt lezúdult esővíz, amely azonban a föld alól tört fel, elárasztva az udvarokat és kerteket.
Délben Alin Tiºe, Kolozs megye prefektusa is megérkezett Aranyosgyéresre, aki a vasúti töltésről szemlélte a víz alá került utcákat, majd a tűzoltóságot rendelte ki a helyszínre. Õk azonban alig öt percen keresztül szivattyúzták a vizet a magas vasúti töltés másik oldalára, majd gyorsan összeszedték a síneken áthúzott csöveket. A helybéliek tiltakozására a cigarettára gyújtó tűzoltók közölték, húsz perc múlva személyvonat halad át a síneken. A szerelvény elhaladtával azonban továbbra sem kezdték el a munkát. „A sínek felett húzódó magasfeszültségű vezeték alatt nem szabad dolgozni” – magyarázták a tűzoltók, felháborodást keltve a helybéliek között. „Víz alatt az egész házam, és nem szivattyúznak, mert nem engedik a munkavédelmi szabályok? A víz reggel óta egyre csak emelkedik, ha nem állítják le a vasúti forgalmat, mindannyian a sínekre ülünk” – kiabálta egy szalmakalapos férfi. Az állomás vezetője azonban csak azután kapcsolta ki a vezetékek áramellátását, amikor tucatnyi aranyosgyéresi érkezett fenyegetően az irodája elé.
A tűzoltóparancsnok nem tudta felbecsülni, mennyi idő alatt lehet kiszivattyúzni a tucatnyi utcát elöntő vizet. „Szivattyúzhatunk akár egy napon keresztül is, ám a magasabban fekvő területekről egyre csak ömlik a víz, és újabb eső várható – fejtette ki. – Ne minket szidjanak, a helyi hatóság miért nem törődött a csatornázás karbantartásával?”
Az elöntött utcákon gumicsizmában vagy mezítláb várakozó helybéliek azonban egyre elkeseredettebbek. „A földben rohad meg a krumplink” – panaszkodik egy idős asszony a szivattyúk zajában. Helyzetüket a csapadékos időjárás is nehezíti: az esőzések lejártáig sokuk szerint hetek telhetnek el, így csupán nyár végére száradnak ki az elmocsarasodott kertek, udvarok. Kelemen Tamás
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek
2025. szeptember 27., szombat

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat

A nyelvtanulás hosszú távon nagy mértékben megtérülő türelemjáték, a leggyorsabban pedig élő gyakorlással lehet elsajátítani egy nyelvet – vallja Popa Gitta, aki szerint fontos, hogy a román nyelv tanulása szeretetteljes, interaktív közegben történjen.

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat