Mit takar Kémer öröksége? – Egy szilágysági zsákfalu múltjáról és jelenéről, a szülőföld felértékelődéséről járványidőkben

Tőtős Áron Nagyváradon élő történész, a Kémer öröksége című kötet szerzője a Krónikának elmondta, a Szilágysághoz személyes kötődése is van, illetve foglalkozott szakmailag is a térséggel, így közel másfél évvel ezelőtt őt kereste meg Szoboszlai Attila, a Kémerért Alapítvány elnöke és Szabó Levente György, a település polgármestere, hogy írjon egy könyvet. A kiadvány apropóját egy kerek évforduló jelentette: a település első írásos említése 1320-ból származik, azaz 2020-ban 700. „születésnapját” ünnepelte Kémer.

Eredetileg monográfiát terveztek, de Tőtős Áron úgy vélte, hogy egy-másfél év nem elég egy szakszerű monográfia elkészítésére. „Azt mondtam, hogy ennyi idő alatt egy teljes monográfiát nem lehet megírni, de szívesen benne lennék abban, hogy társadalomtörténetileg alaposan nézzük meg ezt a települést. A könyv elsősorban az elmúlt háromszáz évre, Kémer kultúra-, társadalom- és gazdaságtörténetére fókuszál” – tájékoztatott a szerző.

Helyi kutatást is végzett, a temetőtől a családi fényképeken át a klenódiumokig (ereklyék, kincsek) minden tanulmányozott, dokumentált.

A szerző azt is kiemelte, hogy a könyvet nemcsak a kémerieknek vagy a szilágyságiaknak ajánlaná, hanem a tágabb közönségnek is. Szerinte a kötet segíthet megérteni az egész Erdély mentalitását (tágabb értelemben véve, a Partiumot is beleértve), az itt élő emberek gondolkodását, azt a fajta ambivalenciát, ami a térségben tapasztalható, azt, hogy az emberek mélységesen ragaszkodnak gyökereikhez, sok mindenben nagyon konzervatívak, de közben halódó szelleműek, nyitottak például a technológiai fejlődésre. „Ez a kötet pont azt mutatja meg egy település példáján keresztül, hogy az elmúlt háromszáz év folyamán mit jelentett az, hogy az emberek egyfelől ragaszkodnak a hagyományaikhoz, de közben nyitottak az újdonságra” – sommázta a szakember.

A szerző szerint a rurális erdélyi társadalom gondolkodásmódjának megértésében a Szilágyság példája nagyon sokat segíthet. Természetesen a könyv nemcsak a parasztságról szól, hiszen Kémer az előző századokban (is) fontos települése volt a térségnek, lelkészei németországi, németalföldi egyetemeket megjárt tudósok voltak, akadt köztük olyan is, aki később debreceni püspök lett, birtokosai közül is sokan fontos pályákat futottak be.

 „Ennek a fajta megközelítésnek egyetlen célja volt, hogy megszólaltassa a parasztság néma néptömegeit, ha úgy tetszik, hogy őket is beemelje a történelem sáncai mögé” – vélekedett a történész, aki szerint a helytörténet egyik alapkövetelménye lenne az ilyenfajta széles látókörűség.

A szerző elmesélte, hogy terepmunkájának volt egy érdekes mellékszála is: tulajdonképpen leletmentő munkát végzett, mivel amikor a falu református templomában járt, onnan épp ki akarták dobni a nagyváradi műhelyhez köthető 18. századi szószéket és padokat, mivel az épületben vizesedéssel küzdöttek. Tőtős Áronnak sikerült megmenteni a szószéket, ami jelenleg a nagyváradi Körösvidéki Múzeumban várja, hogy restaurálják.

A kötet fogadtatása pozitív volt, a helyiek meglepődtek, hogy egy közel ötszáz oldalas munka lett a végeredmény. A szerző szerint jó volt azt tapasztalni, hogy az általa választott megközelítés megfelelően betöltötte a szerepét, az emberek saját múltjukat, akár családjukat, tárgyaikat, illetve jelenüket látták visszaköszönni a könyv lapjairól.

Ugyanitt említette meg a szerző Kémer egykor híres szőlőseit, illetve borát, melyet egy Párizsból írt levelében Ady Endre is dicsért.

A helyi borok, borászat kapcsán Szoboszlai Györköt, a Fort Silvan szőlészet, pincészet tulajdonosát kérdeztük. A Szoboszlai család tíz évvel ezelőtt kezdte tulajdonképpen újra a szőlőtermesztés a viszonylag hűvös klímában, mondhatni a szőlőtermesztés északi határán. Szoboszlai Györk szerint a térségben a hatvanas években halt ki a szőlőtermesztés egy növénybetegség miatt.

A falu másik „látványossága” a farsang, illetve az úgynevezett húshagyózás – mindkettőt a térségben egyedülálló módon, hagyományosan szervezik meg. A húshagyózás sajátossága a kásás lepény, amit a nagyböjt kezdetekor fogyasztanak, míg a farsangnak a tüzek és a csujogatás a helyi ismertetői. A pedagógus szerint a farsang összehozza a generációkat, hiszen a fiatalok is ápolják ezt a hagyományt.

így a helytörténet, illetve a településtörténet – ezért kiemelten aktuális, hogy foglalkozzunk a saját múltunkkal és értékeinkkel.