
Horváth Anna (jobbra) a tanúk szerint mindig segítőkészen fogadta őket
Fotó: Kiss Előd-Gergely
A csütörtöki tárgyaláson feloldották a Horváth Anna ellen foganatosított hatósági felügyeletet, de a DNA fellebbezése miatt az még legalább két hétig érvényben marad. A volt alpolgármester ellen zajló per következő tárgyalása január közepén lesz.
2017. december 07., 18:542017. december 07., 18:54
2017. december 09., 23:442017. december 09., 23:44
Feloldotta a Kolozs megyei táblabíróság a Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármester ellen foganatosított, több mint egy éve érvényben levő hatósági felügyeletet a politikus ellen zajló per csütörtöki tárgyalásán. A felperes korrupcióellenes ügyészség (DNA) azonban helyben fellebbezett a döntés ellen, az ügyet két hét múlva bírálják el Bukarestben, addig a kényszerintézkedés érvényben marad.
A csütörtöki tárgyalás egyébként a bírónő és a Krónika újságírója közötti párbeszéddel kezdődött: az ítész „Uram, ott hátul!” felszólítással figyelmeztette munkatársunkat, hogy nincs joga hangfelvételt készíteni a tárgyalásról, mire az újságíró jelezte, hogy csak jegyzetel. „Ezt el is higgyük? Tudja, hogy ellenőrizni fogjuk a végén...” – tette hozzá biztosítékként a bírónő, mire munkatársunk megerősítette, hogy csak írásban rögzíti az információkat.
A tárgyalás a továbbiakban kevés új, érdemi információval szolgált, pedig összesen 14 tanút hallgattak ki – a vád 9, a védelem pedig öt személyt idéztetett be.
A volt alpolgármester Emanuel Ungureanut, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) parlamenti képviselőjét, Alexandru Mânzatot, a Kolozsvári Román Opera énekesét, valamint a kolozsvári Kerekes Imrét és Péntek Andrást kérte fel tanúnak – utóbbi lapunknak elmondta, hogy gyermekei osztálytársainak biztonsága érdekében volt a polgármesteri hivatalban, szülőként. Korábban valamennyien jártak hivatalos ügyben a volt elöljáró fogadóóráin.
Vallomásukra azért is volt szükség, mert a vádiratban többek között az szerepel, hogy Horváth Anna „valósággal gyakorlatot űzött” abból, hogy üzletembereket fogadott ügyes-bajos dolgaik elintézése végett. Ungureanu és Mânzat is elsősorban azt emelték ki, hogy
Sőt az operaénekes kellemes meglepetésként élte meg, hogy a volt alpolgármester egyáltalán fogadta őt. A bírónő kérdésére, hogy miért lepődött meg ezen, amikor ez lenne az ügymenet normális rendje, példaként azt hozta fel: Emil Boc polgármesterhez gyakorlatilag lehetetlen egyből bejutni, előbb a hivatalnokok egész seregével kell tárgyalni, ezért nem is várta meg, hogy a városvezető fogadja, inkább Horváth Annától kért időpontot.
A szintén vádlott Fodor Zsolt kolozsvári üzletember csupán egyik alkalmazottját hívta tanúnak, aki a Mikes-palota átépítéséhez szükséges dokumentációt elkészítette. Ő arról számolt be, hogy milyen gondjaik adódtak, és milyen ügyben keresték fel a polgármesteri hivatalt.
A vád tanúi között szerepelt Mihaela Boc, Emil Boc polgármester tanácsadója is, de ő is csak azt mondta el, amit korábban Ligia Subţirică, a kincses város volt főépítésze és a városháza valamennyi beidézett alkalmazottja is egybehangzóan állított:
Szintén tanúként idézték be Nagy Zoltán Leventét, az RMDSZ területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnöke, az Eurotrans Alapítvány elnökét, aki viszont nem mondott az ügy szempontjából semmi újat. A tanúk között ezúttal is szerepeltek a Horváth Anna önkormányzati választási kampányát támogató cégek vezetői. Köztük volt Székely Zsuzsanna, aki elmondta:
A tárgyalás egyébként egy órát szünetelt, az egyik tanú ugyanis magyar tolmácsot kért, aki azonban csak fél 3-tól ért rá. Ez a bírónőnek sok volt, amikor értesült a késésről, úgy fogalmazott: „ezt nem hiszem el”.
Kolozsvár volt alpolgármestere ellen tavaly októberben indult bűnvádi eljárás. Miután a hatósági felügyeletre vonatkozó kényszerintézkedést kétszer is meghosszabbították, az RMDSZ politikusa márciusban lemondott alpolgármesteri tisztségről, helyére Oláh Emese önkormányzati képviselő került. Horváth Anna közösségi oldalán korábban közölte: nem feljelentés, hanem a tavaly februárban kezdődött „teljes körű nemzetbiztonsági megfigyelése” alapján, a „lehallgatások értelmezéseinek ürügyén” indult ellene ügyészségi eljárás. A DNA Fodor Zsolt kolozsvári üzletember ellen is vádat emelt az ügyben, őt befolyás vásárlásával és pénzmosással gyanúsítják.

A vád kilenc tanúját hallgatták meg Horváth Anna perének keddi tárgyalásán: ezúttal sem tett senki terhelő vallomást a volt alpolgármester ellen. A következő tárgyalás december 7-én lesz.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
szóljon hozzá!