Miccs és giccs nélkül

A Maros völgye újrafelfedezését célzó háromnapos rendezvény ugyanis kimondottan a hagyományápolás jegyében zajlott – péntektől vasárnapig itt nem volt helye sem a miccssátraknak, sem a giccsárusoknak. Mégis – vagy inkább éppen ezért – sikeresnek mondható a több ezer régióbeli és távolabbról érkező látogatót megmozgató eseménysorozat. A Maros-parti tisztáson felállított tájházak és kalyibák, tejfölös-túrós puliszkát és ordás buktát kínáló árusok, hegedűket és szalmadíszeket készítő mesteremberek jelenléte arról tanúskodott, hogy a globalizálódó világában az igazi értékeknek is helyük van. „Ez nem zsibvásár, ahol a sör mellé miccset esznek. Az etnográfiai fesztivál célja a Felső-Maros mente ősi és valódi értékeinek bemutatása. Azt szeretnénk, ha ez a régió igazi alternatívát jelentene azok számára, akik eddig az ország jól ismert üdülőhelyeit választották szabadságuk vagy hétvégi kirándulásaik helyszínéül” – indokolta a fesztivál létjogosultságát annak ötletgazdája és főszervezője, Ciprian Minodor Dobre. Maros megye prefektusa két évvel ezelőtt indította el a régió fejlesztését célzó rendezvénysorozatot.

Bebarangolva a néhány hektáros tisztást, a látogató mintha időutazást tenne Szászrégentől Maroshévízig. A tizenegy község és a régi, kis szászváros képviselői egy hosszú, allegorikus falu képét nyújtják, ahol a tájházakban román, magyar vagy német népviseletbe öltözött gazda lép elő a búbos kemence vagy a szövőszék mellől, és szívélyesen köszönti az érkezőt. Van, ahol a vendéget egy kis szíverősítővel is megkínálják, máshol a padlásokról összegyűjtött rokkákat, szenesvasalókat vagy guzsalyokat mutatják be.

A magyaróiak olyan régi faipari szerszámot hoztak el, hogy a mellette álló középkorú férfi sem tudta megmondani a pontos megnevezését. „Ezt hasítófűrésznek hívják, de a kolléga nincs ahonnan tudja, mert ő csak keretfűrészeket látott” – világosít fel a székely ruhába öltözött Kocsis Margit. Bár fiatalabb, Petrişor Teslovan palotailvai alpolgármester már jóval jártasabb a nagyapja-nagyanyja korabeli tárgyak között: kapásból sorolja a múlt század elején használt eszközök nevét. A marosorosziak a szellemi és a lelki táplálékot is bevitték tájházuk szebbik szobájába. A kisasztalon tintatartó és penna, mellette görög nyelven írott Biblia.

A dédaiak kisebb esztenát állítottak fel, amely előtt Vlaic Laurean éppen bálmost készít. Amikor rákérdezünk, hogy miféle puliszka ez, megáll a kavarásban, felnéz, és röviden elmagyarázza: „Ha ez puliszka lenne, akkor vízzel készülne. De mivel a víz helyett zsendicét használok, ez bálmos”. A színpadon éppen Ioan Gyuri Pascu hangol – a Divertis e környékről származó vezéregyénisége hol románul, hol magyarul énekel ugyanarra a dallamra.

Az esemény üzenetét a kereskedők is megértették. Sörsátrak helyett fából készült, rusztikusan berendezett bódékból kínálták az ínycsiklandozó ételeket: a paszulyfőzeléket, töltött káposztát, roston sült kolbászt és húst, meg a már említett bálmost. Desszertként pedig ott voltak a különböző bukták, a málé és a kürtőskalács. Egy másik soron a kézművesek portékáiból lehetett válogatni.

A kőrispataki Csetri Dénes szalmából készült tárgyakat hozott a Hargita megyei településről. A két sorban elrendezett kalapok egyikének felpróbálásával bemutatja, hogy ő mindenkire gondolt. „A magyarok baloldalt viselik a csokrot, a románok meg jobboldalt. Erről lehet megismerni az utcán valakit” – magyarázza, miközben igazít egyet a szalmakalapján. A szomszédos megyéből érkezett kézműves csak azért sajnálkozik, mert a Maros mentiek inkább dísztárgyakat vásárolnak kalap helyett. A kerámiatárgyak és a tojáshéjból készült mozaikok úgy fogynak, akár a cukor. Az egyedi darabokat a marosvécsi elmegyógyintézetben kezelt fogyatékkal élők készítik. „A bevételből nyersanyagot veszünk, de a betegeinknek is jut belőle, hogy a faluban gyümölcsöt, édességet vagy cigarettát vásároljanak maguknak” – sorolja a művészterápiát vezető oktatónő. Mint mondja, ha a vásárló nem is, de egy pszichológus azonnal megállapítja a kézimunkáról, hogy készítője éppen milyen hangulatban volt.

Sz. E.

Fakitermelés helyett turizmus

Nem elég adottságokkal és természeti kincsekkel rendelkezni, azokat értékesíteni kell – vonták le a következtetést a Felső-maros mente gazdasági fellendítéséről rendezett hétvégi konferencia résztvevői. Az előadók többsége az infrastruktúra korszerűsítését, a letarolt hegyoldalak erdősítését és az idegenforgalomba befektetni kívánkozók támogatását jelölték meg prioritásként. „A Maros völgyében ma már semmiképpen nem a fakitermelés, hanem a turizmus lendíthet a gazdaságon” – fogalmazta meg a régió újrafelfedezésének kulcsát Radu Onofrei, egy szaktanácsadással és pályázatírással foglalkozó iroda menedzsere. A tanácskozás végén Ciprian Minodor Dobre Maros megyei prefektus díszoklevéllel tüntette ki azt a néhány vállalkozót, akik a Szászrégen és Maroshévíz közötti szakaszon hozzájárultak a faluturizmus fellendítéséhez.