
A román teherszállító vasúti társaság Románia egyik legnagyobb veszteséges vállalata
Fotó: Facebook/CFR Marfa
Be kell zárni azokat az állami társaságokat, amelyeket már nem lehet megmenteni; listájukat hamarosan közzéteszi a kormány – ígérte pénteki sajtótájékoztatóján a miniszterelnök. A kormányfő nem először szorgalmazza a tetemes veszteségeket felhalmozó vállalatok bezárását.
2025. november 21., 21:012025. november 21., 21:01
2025. november 21., 21:052025. november 21., 21:05
Ilie Bolojan elmondta, hogy a csütörtöki kormányülés egyik napirendi pontja az olyan állami vállalatok menedzsmentjének javítása volt, amelyek a gazdaság fontos ágazataiban működnek ugyan, de több milliárd lejes veszteséget termelnek. Közlése szerint azonosították azokat a vállalatokat, amelyeket jövő évtől hatékonyabbakká lehet tenni, de azokat is, amelyeket szerinte be kell zárni, mivel „menthetetlenek”.
Bolojan szerint 27 veszteséges állami vállalat működik jelenleg Romániában. Ezek csak a tavaly 1,2 milliárd lejes mínuszt könyveltek el, és további több mint 5 milliárd lejes felhalmozott veszteségük van az elmúlt évekből. „Ha nem avatkozunk be, továbbra is fekete lyukat fognak jelenteni a költségvetésben” – magyarázta a liberális kormányfő.
Szerinte további 83 vállalatnak összesen 6,5 milliárd lejes adóssága van, amelynek 30 százaléka az államkasszát illeti meg. Ezek a cégek ennek ellenére csak a tavaly több mint nyolcmilliárd lej állami támogatást kaptak. Minden lejt, amit megtakarítana az állam ezekből a támogatásokból, az oktatásba, egészségügybe lehetne befektetni – jelentette ki.
Azt is elmondta, hogy egyes állami vállalatok el sem készítették még a kormány által kért átszervezési tervüket. Olyan kisebb, kislétszámú alkalmazottat foglalkoztató állami cégek is vannak a kormányfő szerint, amelyeket gond nélkül fel lehet számolni, mivel tevékenységi területük megszűnt. „Az állami vállalatok reformja elengedhetetlen, meg kell valósítani, és ez lesz a jövő évi költségvetés egyik kulcsfontosságú eleme” – summázta a kormányfő.

A kormány jövő héten közzéteszi a felszámolásra javasolt állami tulajdonú vállalatok listáját – jelentette be Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken.
Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
szóljon hozzá!