Hirdetés

Menti a Bihar Megyei Tanács Kiss Sándort?

A nyomozó hatóság jelentését, az állami számvevőszék határozatát, valamint a birtokukban lévő saját okiratokat figyelembe véve a Bihar Megyei Tanács úgy döntött, hogy nem csatlakozik civil felperesként az Országos Korrupcióellenes Ügyosztályhoz (DNA), amely a nagyváradi Luceafărul (Esthajnalcsillag) lakónegyedet építő ingatlanfejlesztőnek eladott telkek kapcsán indított korábban bűnvádi eljárást.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2015. április 27., 19:232015. április 27., 19:23

A megyei képviselők ezt egyhangúlag, vita nélkül szavazták meg a legutóbbi tanácsülésen. A hivatalos indoklás szerint egyrészt azért, mert a számvevőszék munkatársai szerint valójában nem a telkek értékesítése okozott közel nyolcmillió lejes kárt a megyének, hanem az, hogy a beruházó nem teljesítette a vállalásait.

A Selina ugyanis ígéretével ellentétben csupán két lakótömböt épített fel az egyik, Aradi úti területen, míg a Rulikowski úti telek továbbra is parlagon áll; ráadásul az eredetileg szociális negyednek ígért lakópark magas áraival a felső középkategóriát célozza. Az önkormányzat jelentése alapján a vállalkozó sem a lakásokra, sem pedig azok átadására vonatkozó kötelezettségét nem teljesítette, ezért decemberben már elkezdték a kármentést.

A DNA ugyanakkor épp egy évvel ezelőtt kezdett el vizsgálódni az ügyben, mivel a gyanú szerint Beniamin Rus, a cég tulajdonosa 600 ezer euró csúszópénzt fizetett Kiss Sándornak – a megyei tanács jelenlegi alelnökének –, hogy győztesként kerüljön ki 2006-ban a területekre kiírt versenytárgyalásból. Az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöke akkor a megyei önkormányzatot is vezette, így az ő jóváhagyásával vágtak neki a kudarcba fulladt projektnek.

A most elfogadott tanácsi határozat indoklása ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a telkek eladását a megyei képviselők közösen szavazták meg, a számvevőszék pedig voltaképp csak a szerződésben foglaltak áthágása miatt keletkezett kár megtérítését szorgalmazta. Ennek – úgy vélik – ők eleget tettek azáltal, hogy miután a beruházó a felszólítás ellenére január 23-áig nem szolgáltatta vissza az üres parcellákat, bírósági eljárás elindítását rendelték el.

Az ügy pikantériája viszont, hogy amíg a polgári perben az önkormányzat csak a Selinától számíthat esetleges kártérítésre, addig egy büntetőjogi eljárásban az esetleg vétkesnek talált civil személyektől – így akár Kiss Sándortól is – behajthatná a kárt. Ráadásul a számvevőszékkel ellentétben a DNA 9 millióra becsülte a tranzakcióval okozott kárt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója

Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója
Hirdetés
2026. augusztus 16., vasárnap

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte

Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte
2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
Hirdetés
Hirdetés