Hirdetés

Mensura Transylvanica – elemzőcsoport alakult politológusok, szociológusok részvételével

Politikai elemzőcsoportot hoztak létre Mensura Transylvanica néven főleg Kolozsváron tevékenykedő politológusok és szociológusok, egyetemi szakemberek. A csoportnak az a célja, hogy „az átalakuló erdélyi politikai térben végbemenő folyamatok elemzésével pártpolitikán túlmutató, de nem értéksemleges javaslatokat fogalmazzon meg”.

Fall Sándor

2011. december 13., 14:272011. december 13., 14:27

A Mensura Transylvanica honlapján olvasható bemutatkozás szerint az elemzőcsoport az erdélyi közélet és politikai intézményrendszer reformját, az egyeztetés kultúráját kívánja elemzéseivel előmozdítani.

A közvéleménynek, de a politikusoknak is szánt elemzéseiket a pluralizmus, az Erdély-központúság, a szakszerűség, a mérséklet és a kiegyensúlyozottság értékeire kívánják alapozni.

A Mensura Transylvanica fontos területnek tekinti a nemzetpolitikát, figyeli a magyarországi és romániai politikai, társadalmi és gazdasági folyamatait, amelyeket európai összefüggésben is értékelni szándékszik. A Bálványos Intézet keretében működő csoport kiemelt figyelemmel kezeli „a más országokban bevált, de Erdélyben is hasznosítható politikai és intézményi megoldásokat, mivel a politikai tudás egyik legfontosabb forrásának a tradíciókat éltető fejlődést és a tapasztalatokban rögzülő tudás mérlegelő alkalmazását” tekintik.

A Bakk Miklós politológus, egyetemi oktató, a Krónika korábbi munkatársa által irányított elemzőcsoport tagjai Pozsony János Csaba politológus, Sólyom István politológus, újságíró, Szász Alpár Zoltán politológus, egyetemi oktató, Székely István Gergő politológus, kutató, Toró Tibor szociológus-politológus, egyetemi tanársegéd, és Zsigmond Csilla szociológus, politikai szakértő, egyetemi tanársegéd.

Bakk Miklós a Krónikának nyilatkozva elmondta: céljuk az, hogy hozzájáruljanak az erdélyi magyar politikai kultúra fejlődéséhez, ösztönözzék a demokratikus vitákat, és tematizáló erővé váljanak a szélesebb körű politikai és társadalmi közbeszédben.

„Azért is fontos a műhely megjelenése, mivel az 1989-es változások után Erdélyben meggyökeresedett egy rossz gyakorlat, nevezetesen az, hogy politikai kérdésekben az egyetlen romániai magyar politikai alakulat, az RMDSZ politikusai jelentek meg szakértőként – ez nyilván nem jó úzus, ezt próbálja megváltoztatni a Mensura Transylvanica” – mondta Bakk Miklós.

A politológus azt is hangsúlyozta: ilyen elemzések korábban csak a politikusok, politikacsinálók számára készültek, nem kerültek nyilvánosságra.

A Mensura Transylvanica honlapján jelenleg két elemzés olvasható, A népszámlálás kommunikációjának elemzése, illetve Az ideológiák hasznáról: Geoană, mint középutas címmel. Bakk Miklós elmondta, ezek a kollektív elemzések a csoport véleményét tükrözik. Úgy készülnek, hogy az egy szerző által megírt szöveghez a csoport tagjai véleményeket, észrevételeket fűznek hozzá, ezek alapján alakul ki a végleges elemzés.

Olvashatók lesznek továbbá a honlapon egyéni elemzések a szerzők neve alatt – ezek vitaírások, vitaindítók lesznek. Ebben a rovatban egyelőre egy elemzés szerepel, Bakk Miklós Autonómia – cél vagy eszköz? című írása.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Hirdetés
2026. október 10., szombat

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint

Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint
2026. október 10., szombat

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is
2026. október 09., péntek

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita

Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében

Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében
2026. október 09., péntek

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár

Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár
2026. október 08., csütörtök

Vonat gázolta el a tinédzserek motorját Székelyföldön, mindketten meghaltak

Két tinédzser életét vesztette csütörtök este, miután motorkerékpárjukat elsodorta a vonat Csíkverebesen – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Vonat gázolta el a tinédzserek motorját Székelyföldön, mindketten meghaltak
Hirdetés
Hirdetés