Menetelés az autonóm Székelyföldért

Menetelés az autonóm Székelyföldért

Október 27-én, vasárnap a Brassót Bákóval összekötő 11-es országút székelyföldi szakaszán 11 településről indulnak el menetoszlopok a Székelyföld autonómiájáért – jelentette be  Izsák Balázs, az SZNT elnöke Sepsiszentgyörgyön. "A terv szerint a déli harangszókor ökumenikus istentiszteleteket követően indulunk, és úgy tervezzük, hogy egy óra alatt 45 kilométeres menetoszlopot alakítunk ki" – vázolta a tervet a szervezet elnöke.

Krónika

2013. augusztus 11., 15:152013. augusztus 11., 15:15

Hozzátette, valamennyi gyülekezési pontból a két szomszédos település felé indulnak majd a székely zászlók ezreit lobogtató tiltakozók. Izsák Balázs úgy fogalmazott, hogy így kívánják megüzenni a bukaresti kormánynak: a székelyek szembeszegülnek erőszakos asszimilációs tervével. \"Nem célunk a forgalom lebénítása. Azt akarjuk, hogy ezen az útvonalon a székelyek meglátogassák egymást, megfogják egymás kezét, és kifejezzék szolidaritásukat\" – tette hozzá. Megjegyezte, arra számítanak, hogy 150-200 ezer ember kapcsolódik be a székelyek nagy menetelésébe. Székelyföld és Erdély más tájairól autóbuszokkal viszik majd a tiltakozókat a menetelés útvonalához.

Az SZNT elnöke elmondta, az amerikai színes bőrűek ötven évvel ezelőtti nagy menetelése az egész világ számára példaértékű tiltakozó megmozdulás volt. Hozzátette, a székelyföldi menetelésnek az 1848-as forradalomig visszanyúló történelmi kötődései lesznek. A menetoszlop a tervek szerint Berecket, Gábor Áron szülőfaluját és Kököst, a székely ágyúöntő mester halálának a helyszínét köti majd össze, jelezvén, hogy \"Háromszék nem alkuszik\" – idézte az 1848-as jelszót Izsák Balázs. Az SZNT elnöke kijelentette, egyeztettek a tiltakozásról az RMDSZ, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vezetőivel is.

Az RMDSZ főtitkára, Kovács Péter már a hétvégén jelezte, a szövetség támogatja az SZNT rendezvényét. Kovács elmondta, az utóbbi időszakban több alkalommal is egyeztettek az SZNT-vel és a Magyar Polgári Párttal (MPP) az októberi nagy menetelésről, és az RMDSZ által szeptember második felében szervezendő Hargita megyei tüntetésről, amelynek részleteit ezután kívánják bejelenteni. \"Úgy ítéljük meg, hogy a székelyek nagy menetelése támogatandó esemény, hiszen az a szervezet, amelyik kezdeményezte, nem vesz részt a választásokon, tehát nem lehet kampányeseményként elkönyvelni\" – mondta Kovács Péter.

Arra a kérdésre, hogy részt vesz-e az RMDSZ a mozgósításban is, Kovács Péter kijelentette: \"azzal, hogy támogatandónak nyilvánítottuk az eseményt, az ügy mellé álltunk, és ezt az üzenetet fogjuk továbbra is képviselni országos és megyei szinteken\". Az MTI kérdésére, hogy mi változott az RMDSZ-ben március óta, amikor a szövetség nem támogatta a Székely szabadság napját, az SZNT marosvásárhelyi tiltakozó megmozdulását, Kovács Péter megjegyezte, a márciusi rendezvény szervezésében az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is részt vett. \"Most előre kell néznünk. Most az a magyar közösség célja, hogy mind a szeptember végi, mind az október eleji székelyföldi tömegmegmozdulásokon erőt tudjunk felmutatni\" – jelentette ki az RMDSZ főtitkára.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 28., csütörtök

Nyílt napon ismertetik a szakirányokat és tanárokat a Kolozsvári Református Kollégiumban

Interaktív nyílt napot tart április 6-án a Kolozsvári Református Kollégium, amelynek vezetősége az elméleti oktatás iránt érdeklődő diákokat szülői kísérettel várja a Farkas utcai épületbe.

Nyílt napon ismertetik a szakirányokat és tanárokat a Kolozsvári Református Kollégiumban
2024. március 28., csütörtök

Minden jó, ha a katasztrófa vége jó: műszakilag átadták az új györgyfalvi ivóvízhálózatot, és ez csak a kezdet

Nagycsütörtökön lezajlott a bő másfél éve vízügyi katasztrófahelyzet áldozatául esett Györgyfalva új vezetékes ivóvízhálózatának műszaki átadás-átvételi eljárása.

Minden jó, ha a katasztrófa vége jó: műszakilag átadták az új györgyfalvi ivóvízhálózatot, és ez csak a kezdet
2024. március 28., csütörtök

Csúcstechnológiás berendezésekkel és sürgősségi osztállyal bővül a járványkórház Kolozsváron

Uniós alapokból 12 millió euró értékű beruházásokat hajtott végre a Kolozs Megyei Tanács a kincses városi járványkórház orvosi szolgálatatásainak és infrastruktúrájának korszerűsítésére.

Csúcstechnológiás berendezésekkel és sürgősségi osztállyal bővül a járványkórház Kolozsváron
2024. március 28., csütörtök

Hungarikum-díjat kapott a legjelentősebb identitásszimbólumnak számító székely kapu

Hungarikum-díjat kapott a székely kapu a napokban megtartott IV. Hungarikum Díjátadó Gálán a Veszprémi Petőfi Színházban.

Hungarikum-díjat kapott a legjelentősebb identitásszimbólumnak számító székely kapu
2024. március 28., csütörtök

„Átvették” a gépkocsik is a politikusok után a Nagyváradot az észak-erdélyi sztrádával összekötő gyorsforgalmit

Megnyitották az autós forgalom előtt csütörtökön a Nagyváradot az észak-erdélyi autópályával összekötő gyorsforgalmi utat – jelentette be közösségi oldalán Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter.

„Átvették” a gépkocsik is a politikusok után a Nagyváradot az észak-erdélyi sztrádával összekötő gyorsforgalmit
2024. március 28., csütörtök

Félezer zarándok részvételével tartottak nagycsütörtöki krizma- és olajszentelési szentmisét Gyulafehérváron

Nagycsütörtökön ünnepélyes krizma- és olajszentelési szentmisét tartottak a gyulafehérvári székesegyházban, az eseményen félezer zarándok vett részt – közölte a közösségi oldalon a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség.

Félezer zarándok részvételével tartottak nagycsütörtöki krizma- és olajszentelési szentmisét Gyulafehérváron
2024. március 28., csütörtök

Aradon büntettek a nagy bűzt okozó trágyázásért, Kolozsváron elnéző a környezetvédelmi hatóság

Arad megyében büntetik a környezetvédelmi engedély nélküli, orrfacsaró bűzt okozó trágyázást, a szakhatóság szerint azonban Kolozs megyében ez megengedett. Az Arad megyei környezetőrség 110 ezer lejes bírságot szabott ki egy mezőgazdasági vállalatra.

Aradon büntettek a nagy bűzt okozó trágyázásért, Kolozsváron elnéző a környezetvédelmi hatóság
2024. március 28., csütörtök

Változás: óvodások, diákok után elektronikus úton igényelhető az oktatási támogatás, egyetemistáknak postán is kell

Változik ettől az évtől a magyar állam által biztosított oktatási-nevelési támogatás igénylési módja: április 3. és május 3. között kizárólag elektronikus formában nyújthatják be támogatási igényüket a szülők a www.mipont.hu felületen.

Változás: óvodások, diákok után elektronikus úton igényelhető az oktatási támogatás, egyetemistáknak postán is kell
2024. március 27., szerda

A mi bűzlő Svájcunk: a hatóságok szerint semmi baj a Kolozsvárt ismét elérő gyomorforgató szaggal

A Kolozs megyei környezetőrség, illetve a prefektúra szerint sem kell fellépni a Kolozsváron és környékén ismét fojtogató bűz okozójával szemben, amelyről ezúttal egyértelműen megállapítható, hogy egy tyúkfarm.

A mi bűzlő Svájcunk: a hatóságok szerint semmi baj a Kolozsvárt ismét elérő gyomorforgató szaggal
2024. március 27., szerda

Vállalják a versenyt: Arad megyében is állít tanácselnökjelöltet az RMDSZ

Az ígéret szerint az RMDSZ minden „fronton” állít jelölteket a 2024-es romániai választásokon, így a június 9-i helyhatósági megmérettetésen Arad megyében is lesz megyei tanácselnökjelöltje Péró Tamás megyei ügyvezető elnök személyében.

Vállalják a versenyt: Arad megyében is állít tanácselnökjelöltet az RMDSZ