Hirdetés

Menekülni próbált a szülők elől a Maros megyei főtanfelügyelő

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

A Római Katolikus Teológiai Gimnázium diákjainak a szülei úgy érzik, időhúzásra játszanak a tanintézet működéséért felelős intézmények, ezért csütörtökön felkeresték a frissen kinevezett főtanfelügyelőt, Ioan Macariét, aki azonban ahelyett, hogy válaszolt volna a kérdésekre, megpróbált elmenekülni a szülők elől.

Hajnal Csilla (R)

2017. március 23., 19:332017. március 23., 19:33

A Maros megyei tanfelügyelőség korábban csütörtökre ígérte, hogy az iskolahálózatra vonatkozó, tavaly elfogadott határozatot érvényesíti – ez magában foglalja a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumot is –, ez azonban nem történt meg. A szülők érkezésekor Macarie autóba ült, de egy másik gépkocsi elállta az útját, így kénytelen volt kiszállni, és azzal védekezett, hogy alig három napja vezeti a tanfelügyelőséget, nem ismeri a szülők által említett dokumentumokat, ilyen ügyekben pedig amúgy is csak a tanfelügyelőség vezetőtanácsa hozhat döntést, majd visszament az irodájába.

Nemsokára megjelent két helyi rendőr is a tanfelügyelőség előtt, akiket vélhetően maga Macarie hívott ki, szerinte a szülők agresszíven viszonyultak hozzá. Ezek után Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettest küldte ki az iroda elé, a folyosóra, hogy fogadja a szülőket és a sajtó képviselőit. A magyar főtanfelügyelő-helyettes azt nyilatkozta, ő sem érti, mi van az ügy hátterében, és jóllehet a keddi tárgyaláson többször is elhangzott, hogy érvényes az iskolahálózatra vonatkozó határozat, ezt senki nem rögzítette írásban. Hozzátette: a tanfelügyelőség alkalmazottai félnek attól, hogy ugyanaz lesz a sorsuk, mint a volt főtanfelügyelőnek, Ştefan Someşannak, illetve Tamási Zsoltnak, a katolikus iskola igazgatójának.

Csíky Csengele, a szülők képviselője a főtanfelügyelő-helyettesnek elmondta, nem az érvényben lévő 33-as tanácsi határozat miatt vannak a korrupcióellenes ügyészség (DNA) által felelősségre vonva, és a prefektus kedden jogászaival együtt kijelentette, hogy érvényes az említett dokumentum.

A keddi tárgyalás eredményeként egyébként a tanfelügyelőség „kikényszerített\" a városi tanácstól egy iratot, amelynek alapján érvényesíthetnék a tavalyi iskolahálózatot, de a tanfelügyelőség vezetői szerint nem azt a dokumentumot kapták meg csütörtökön az önkormányzattól, amiben megegyeztek kedden, és ők ezért nem tudnak lépni. Egyébként egy 2016-os miniszteri rendelet szerint amennyiben a városi tanács nem küld egyéb dokumentumot, a tanfelügyelőségnek automatikusan érvényesnek kell tekintenie az előző évi iskolahálózatot.

A szülők egyébként úgy döntöttek, beadvánnyal fordulnak a tanfelügyelőséghez, amelyben felszólítják az intézményt, hogy vonja vissza az iskolájuk ellen hozott törvénytelen döntéseket, és a miniszteri rendelet alapján vegye figyelembe a 2015/33-as tanácsi határozatot az iskolahálózatra vonatkozóan, és azonnali hatállyal léptessék érvénybe, belefoglalva a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumot, mint önálló jogi személyiséggel rendelkező tanintézetet. Továbbá azt tervezik, hogy beadvánnyal fordulnak tizenöt más intézményhez is, köztük az Európai Unió oktatásért felelős bizottságához, az Országos Diszkrimináció ellenes Tanácshoz, az oktatásügyi minisztériumhoz és a parlamenthez.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 27., vasárnap

Egyre kevesebben választják az agropanziókat: a falusi idill önmagában már nem elég

Miközben 2026 első felében csaknem 14 százalékkal kevesebb turista érkezett a romániai agropanziókba, a helyi gasztronómiai pontok száma tovább nőtt, és már új törvény is ösztönözné a falusi élményprogramokat.

Egyre kevesebben választják az agropanziókat: a falusi idill önmagában már nem elég
Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Temesvári Magyar Napok: látványos magyar seregszemle a bánsági szórvány szívében

Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.

Temesvári Magyar Napok: látványos magyar seregszemle a bánsági szórvány szívében
2026. szeptember 27., vasárnap

Tűz miatt ürítették ki a kolozsvári Hașdeu egyik bentlakását, a KMDSZ segítséget nyújt

Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.

Tűz miatt ürítették ki a kolozsvári Hașdeu egyik bentlakását, a KMDSZ segítséget nyújt
2026. szeptember 27., vasárnap

Ételmérgezés gyanújával húsz embert vittek kórházba a Brukenthal-palotából

Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.

Ételmérgezés gyanújával húsz embert vittek kórházba a Brukenthal-palotából
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

2026. szeptember 26., szombat

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?

Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?
2026. szeptember 26., szombat

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma

Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?

Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?
2026. szeptember 26., szombat

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura
2026. szeptember 26., szombat

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben

Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben
Hirdetés
Hirdetés